Orbán azért nem küldene fegyvereket Ukrajnának, mert a Honvédségnek minden meglévőre szüksége van

POLITIKA
2022 február 27., 17:02

A miniszterelnök vasárnap délután beszélt arról a közmédiának, hogy amikor háborús helyzet alakul ki, stratégiai nyugalomra van szükség. Orbán szerint óvakodni kell minden átgondolatlan, gyorsan meghozott lépéstől, követeléstől, kezdeményezéstől.

Azt sem kell sürgetni, hogy Magyarország fegyvereket küldjön ebbe a térségbe, hiszen szomszédos országban vagyunk, és azokkal a fegyverekkel esetleg magyar emberekre is lőnek majd, hiszen Kárpátalján magyarok is élnek, onnan is vonultattak be katonákat.” Közben pedig már az EU is megkezdi a fegyverszállítást Ukrajnába. Egyébként már Németország mellett Görögország, Portugália és Szlovákia katonai eszközökkel segíti az ukrán ellenállást. Orbán Viktor viszont arról beszélt, hogy egyébként nincs olyan fegyver, amit nélkülözhetnénk, a magyar hadseregnek minden fegyverére szüksége van ahhoz, hogy fel tudjon vonulni a keleti határnál és szükség esetén meg tudja védeni a határokat.

Magyarország, ha akarna, akkor sem tudna mások rendelkezésére bocsátani semmilyen haditechnikai eszközt.”

Azért beszélt arról is, hogy nem kell atomtudósnak lenni ahhoz, hogy valaki különbséget tegyen a messzi muszlim világból, a jobb élet reményében ide áramló tömegek és az ukrán menekültek között. „Tehát akik messziről jönnek, átjönnek jónéhány biztonságos harmadik országon. Őket ott kell ellátni, nekik ott kell segíteni. De szegény ukránok hova menjenek? Mi vagyunk a szomszédjaik”. Aki a szomszédból jön, annak segítséget kell adni.

A szankciókkal kapcsolatban elmondta, hogy továbbra sem hisz a szankciók hatékonyságában, de most háború van, most nem okosnak kell lenni, hanem egységesnek. Ezért a magyar kormány most minden olyan szankciót támogat, amiben az uniós országok egyetértenek. Minden ellentétes hírt dezinformációnak tart. Dezinformációnak tartja azt a hírt is, miszerint Magyarország blokkolta Oroszország kizárását a SWIFT-rendszerből. Szerinte olyan szankciókat kezdeményezni nem értelmes, hogy a végén mi fizessük meg a háború árát,

ezért szerinte Paks2-t és az energetikai kérdéseket ki kell zárnia szankciók közül.Ebben nem volt egység, mert sok országnak károkat okozott volna. Hangsúlyozta, hogy mostani szankciós csomag nem érinti a gázmegállapodást és a rezsicsökkentést.

Orbán Viktor panaszkodott arra, hogy Brüsszeltől nem érkezik támogatás a menekültek ellátására, ostorozta a magyar baloldalt, de Vlagyimir Putyin nevét egyszer sem ejtette ki.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.