Szilágyi Liliána két hónap hallgatás után közölte, hogy újra elkezdte az úszást, és Győrbe költözött

sport
2022 február 28., 08:19

Szilágyi Liliána két hónap hallgatás után újra megszólalt Instagramon, hogy elmondja, eddig azért nem beszélt, mert nem szeretett volna „a nagy nyilvánosság előtt üzengetésekbe kezdeni olyan dolgokról, melyek nem oda tartoznak, másrészről nekem is fel kellett dolgoznom életem egyik legnehezebb döntését és annak hozadékait lelkileg”.

Arról is írt, hogy szeretné „az elmúlt hetekben elkezdett dolgaimat folytatni, tanulni, tájékozódni, képezni magam, hogy a megfelelő ismereteket elsajátítva tudjak segíteni majd másoknak is, akik hasonló nehézségeken mentek keresztül, hogy ne csak önmagamat tudjam képviselni, hanem esetleg azokat is, akiknek egyelőre még nincs hangja”. Ehhez hozzátette, hogy az elmúlt időszak „mindemellett a sportról szólt”, újra elkezdte az úszást, és Győrbe költözött.

„Vannak céljaim a medencében is, erről, a terveimről, a gyógyulásom átélt tapasztalatairól és sok minden másról is igyekszem megosztani majd információkat veletek és bízom abban, hogy ez megfelelő motivációt, netán támaszt is tud majd nyújtani nektek.”

Szilágyi Liliána úszó december 29-én közösségi oldalain írta, és ezzel nagyjából párhuzamosan a médiában is több helyen beszélt arról, hogy apja gyerekkorától kezdve rendszeresen bántalmazta testileg, lelkileg és szexuálisan is. 19 évesen végül édesanyjával együtt elköltöztek, de a húga az apánál maradt.

Apja később nyílt levélben reagált, azt mondta, lánya hazudik, és ezért feljelentést tesz. Majd megszólalt Szilágyi húga is, aki szerint „a szörnyűségek, melyeket Szilágyi Liliána állít, hazugságok”. Ezután Szilágyi Liliána azt üzente húgának: „Minden, amit tettem és teszek, az nagy részben azért van, hogy egyszer te is szabadon tudj élni.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.