Oroszország nemzetközi körözést adott ki Navalnij sajtófőnöke ellen, aki éppen Magyarországon van

FASIZMUS
2022 március 11., 18:58

Az orosz hatóságok feltették a nemzetközi körözési listára a börtönben ülő Alekszej Navalnij sajtófőnökét, Kira Jarmist, és a letartóztatását kérik – írta meg a Szabad Európa az orosz rendőrség adatbázisra hivatkozva.

Kira Jarmis tavaly január 23-án.
photo_camera Kira Jarmis tavaly január 23-án. Fotó: Jevgenyij Odinokov/Sputnik via AFP

Jarmis tavaly távozott Oroszországból, mivel a hatóságok 18 hónap börtönt szabtak ki rá, hivatalosan a koronavírusügyi korlátozások megsértése miatt, valójában az orosz ellenzéki Navalnij melletti elköteleződése miatt.

Kira Jarmis 2014-ben került Navalnij mellé, és ott volt, amikor Navalnij hetekig egy német kórházban feküdt, miután az FSZB megmérgezte. Navalnij azután lebuktatta a merénylőit, majd visszatért Oroszországba, ahol egyből letartóztatták.

Kira Jarmis fél évre házi őrizetbe került, de augusztus óta külföldön él, onnan szervezi a tüntetéseket is, például a nőnapit. Zárka – Hihetetlen események a hármas számú női cellában című regénye magyarul is megjelent. Az ELTE Média Tanszékén azt mondta, Putyin szerinte „őrült, vagy legalábbis nagyon furcsa elmeállapotban van”, mert „évek óta elzárva, egy bunkerben él a covid miatt, és néha ugyan feltűnik az állami tévében, de mindig visszatér a bunkerébe”.

Frissítés

Navalnij sajtófőnöke úgy tudja, nincs ellene nemzetközi körözés: Oroszországban, ha visszamenne, valóban letartóztatnák Kira Jarmist, de a könyvének magyar kiadója szerint Magyarországot minden gond nélkül el tudta hagyni.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.