Egy kémügy miatt Szlovákia kiutasít három orosz diplomatát

külföld
2022 március 14., 19:47
comments 3

Szlovákia kiutasít három, Oroszország pozsonyi nagykövetségén szolgálatot teljesítő diplomatát – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák külügyminisztérium szóvivőjére hivatkozva.

photo_camera Katonák Moszkvában, a Vörös téren 2014. december 6-án Illusztráció: Vlagyimir Asztapkovics/RIA Novosti/AFP

A szlovák külügy a döntést azzal indokolta, hogy Pozsony szerint a három diplomata a diplomáciai kapcsolatokról szóló Bécsi Egyezménnyel összeegyeztethetetlen tevékenységet folytatott. A külügyminisztérium továbbá közölte, hogy a döntését a szlovák hírszerzési forrásokból származó információk alapján hozta meg. A három érintett diplomatának 72 órán belül el kell hagynia Szlovákia területét.

„Ez az indokolatlan akció nem marad válasz nélkül” – idézte az orosz külügyminisztérium válaszát a TASZSZ orosz hírügynökség.

A Denník N azt írja, péntek óta tart a NAKA akciója, amiben legalább három embert, köztük a szlovák hadseregnek a védelmi minisztériumban dolgozó egy ezredesét is letartóztatták az oroszoknak való kémkedés gyanújával. A letartóztatottak között van az SIS egyik ügynöke is. A kémkedéssel kapcsolatban utasították ki az orosz nagykövetség három munkatársát is. (MTI, Parameter)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt