Orbán az oroszokat nem bántotta, de a magyar baloldal elleni végső csatára szólított fel

  • A Duna két oldalán egyidőben tart nagygyűlést a Fidesz és az ellenzék
  • Orbán sokat beszélt az erőről, de az oroszokat nem ítélete el, csak az ellenzéket pocskondiázta
  • Az ellenzék nagygyűlése az Ukrajna melletti kiállásról is szólt, felemlegetve Orbán gyávaságát
109 poszt
Időrend
2022 március 15., 19:39

Ilyen az, amikor kifütyülik Orbán régi beszédét a Békemeneten

Mielőtt a Békemenet eleje elérte volna a Nyugati teret, az egyik körúti ház ablakából valaki Orbán Viktor 2007-es beszédét játszotta be a Fidesz-nagygyűlés felé menetelő tömegnek, amiben még ellenzékből arról beszélt, hogy „az államalapítás óta Magyarország nyugati ország, amely saját jószántából soha sem akar többé a Kelet része lenni. Éppen azért jöttünk ide, mert ott már nem találtuk a helyünket. Szerencsétlen és igazságtalan nagyhatalmi paktumok szorítottak ki a nyugati világból. Egy nyugati kultúrnemzet életére rátelepedett a Kelet uralma, amely megmételyezte és tönkre tette országunkat. Nyugatos nép a keleti önkény hálójában. [...] Nyugati demokráciát akartunk, amely a keresztény kultúrára, a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméjére épül. Mindig is harcoltunk az áldemokrácia ellen, ahol az élet rendjét az emberek helyett a hatalom szabja meg, a hatalom önkénye működteti, ha érdekei úgy kívánják, hazugsággal, csalással, maffiapolitikával, ha kell, erőszakkal is.”.

A békemenetelők ezt provokációnak vették, és megpróbálták túlkiabálni a nyugati orientációról beszélő Orbán Viktort.

link Forrás
2022 március 15., 18:48

A Mi Hazánk rendezvényén volt orosz zászló, mocskos buzizás és háromszoros ágyútűz

A tüntetést a NATO katonák Magyarországra telepítése ellen rendezték, de talán erről esett a legkevesebb szó.

A cikk folytatódik

2022 március 15., 16:56

Márki-Zay: Isten óvja a hazánkat!

Ezzel zárta a beszédét a miniszterelnök-jelölt, mielőtt a pártok vezetői felmentek a színpadra egy nagy csoportkép kedvéért, és ezzel a tüntetés véget is ért.

2022 március 15., 16:53

Márki-Zay: Engem nem törnek le a közvélemény-kutatási eredmények

Ezt azzal indokolta, hogy még sosem hozták ki győztesnek a kutatások, pedig választást sem veszített még el. Márki-Zay Péter azt kérte, a 3 hét alatt mindenki győzzön meg 3 embert, hogy váltsák le a kormányt, és akkor kétharmaddal nyer az ellenzék.

2022 március 15., 16:49

Miben hisz Márki-Zay Péter?

Hogy a jó végül mindig győz a gonosz felett. Azt mondta, Hódmezővásárhelyen már bebizonyították, hogy nem minden politikus lop. Márki-Zay amúgy hisz Magyarország jövőjében és a csodákban is. Példa: Hódmezővásárhelyen 57 százalékkal győzték le a Fideszt, majd 1,5 év lejáratókampány után is 57 százalékkal győzött, így lett fideszes kétharmadból ellenzéki kétharmad.

2022 március 15., 16:48

„Uniós segítség nélkül az utóbbi évtizedben sem hasznos, sem haszontalan beruházás nem készült el”

– mondta Márki-Zay Péter, aki szerint akik elhagyták az országot és nyugatra mentek, nem keletre, a kormányváltás után sokan haza fognak térni, hogy itt neveljék magyarnak a gyerekeiket.

2022 március 15., 16:46

Milyen országban hisz az ellenzék?

Márki-Zay ezután arról beszélt, hogy korrupt fideszes harácsolással szemben az ellenzék olyan országban hisz, ahol segítenek a gyengéken, nem kötelező a védőoltás, a tanároknak és ápolóknak pedig megbecsülést adnak, ahol a 12 éve vállalt támogatásokat megkétszerezik.

2022 március 15., 16:42

Márki-Zay: Ez a magyar történelem bizonyítottan legkorruptabb kormánya

Márki-Zay szerint felmerül a kérdés, hogy le kell-e váltani a magyar történelem bizonyítottan legkorruptabb kormányát, ami gyűlöletpropagandát folytat az állampolgárok ellen, és le kell-e váltani a mindenbe belebukott zsarnokot, ami képtelen megvédeni az országát, és menekül a vitától, egy olyan emberre, aki néha meggondolatlanul fogalmaz és néha a szövetségesei sem értenek vele egyet. Érdemes? – kérdezte. (A tömeg persze azt válaszolta, igen.)