Bűnösnek mondták ki Navalnijt, az ügyészség a legszigorúbb büntetőtáborba küldené

külföld
2022 március 22., 08:27
comments 34

Kedden az orosz bíróság bűnösnek mondta ki Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust a perben, melyben azzal vádolták meg, hogy több millió dollárt sikkasztott el a szervezeteinek juttatott adományokból. Az ügyészség korábban 13 évet kért rá csalás miatt, és azt akarták, hogy ezt egy büntetőtelepen töltse el.

photo_camera Fotó: -/AFP

A vádakat korábban Navalnij környezetében koncepciós eljárásnak minősítették.

Az ítélet nyomán Navalnij az orosz büntetés-végrehajtási világ legszigorúbb kategóriájába tartozó büntetőtelepre kerülhet át. Navalnij jelenleg 2,5 éves büntetését töltötte egy Moszkva közeli börtönben a szabadlábra helyezési szabályok megsértésének ügyében hozott, szintén koncepciós eljárásnak tekintett ügyben.

"Nem dughatnak mindenkit börtönbe. Még akkor sem, ha 113 év börtönre ítél, nem ijeszt meg engem és az olyanokat, mint én."- mondta még a múlt heti tárgyalásán a fekete börtönuniformisba öltözött Navalnij. A tárgyaláson a sajtó nem lehetett jelen, videóközvetítésen nézhették az eseményeket, ami viszont beszámolók szerint meg-meg szakadt Navalnij beszéde közben.

Leonyid Volkov, Navalnij közeli munkatársa akkor azt nyilatkozta a Guardiannek, hogy az orosz kormány életfogytig börtönbe akarja zárni Putyin kihívóját. Navalnij nemrég Magyarországon járt szóvivője, Kira Jarmis szerint az, hogy Navalnij meddig lesz börtönben, attól függ, hogy Putyin meddig lesz hatalmon. Jarmis nemrég interjút adott a 444-nek, ez itt olvasható.

Javítás: a cikk korábbi címében tévesen írtuk, hogy Navalnij 13 évet kapott, helyette még csak arról született döntés a bíróságon, hogy bűnös, és az ügyészség volt az, amely 13 évet kért rá. A hibáért elnézést kérünk.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.