Hszi: „Elfogadhatatlan, hogy bárki is a tengerbe taszíttasson”

külföld
2022 április 21., 09:56
comments 18

Hszi Csin-ping kínai elnök csütörtökön a dél-kínai Hajnan szigetén rendezett ázsiai gazdasági konferencia megnyitóján videokapcsolaton keresztül elmondott beszédében a világ országainak közös sorsáról és jövőjéről beszélt, és az országok közötti kapcsolatok leépítése ellen emelt szót.

Az MTI hírösszefoglalója szerint úgy fogalmazott: „minden ország egy hajóban evez”, és közösen kell szembenézniük a viharokkal a jövő érdekében. „Elfogadhatatlan bármilyen kísérlet arra, hogy bárki is a tengerbe taszíttasson” – tette hozzá, arra figyelmeztetve, hogy a nemzetközi közösség súlyos nehézségekkel találná szembe magát, ha bármelyik tagját megpróbálná kivetni sorai közül.

Kínára az utóbbi időben növekvő nyomás nehezedett amiatt, hogy az ukrajnai háború kapcsán nem ítélte el Oroszországot, és bírálta a nyugati országok Oroszországgal szembeni szankcióit. Az Európai Unió vezetői április elején egyeztettek a kínai elnökkel, felszólítva Pekinget, hogy ne segítsen Moszkvának a nyugati szankciók megkerülésében. Washington pedig Kínával szemben is szankciókat helyezett kilátásba, ha segítséget nyújt Oroszországnak.

A kínai elnök úgy vélekedett: „a tények ismét bebizonyították, hogy a hidegháborús mentalitás, a hegemón ideológia és a hatalmi politika ellehetetleníti a globális békét”. Hszi ezúttal is az országok közötti konfliktusok tárgyalásos rendezését szorgalmazta.

Szót emelt a kettős mérce, az egyoldalú szankciók és a „messzire nyúló” joghatóság ellen. Működésképtelennek nevezte az unilateralizmust, valamint a szélsőséges nyomásgyakorlás, illetve az ellátás megszakításának és az országok közötti kapcsolatok leépítésének gyakorlatát.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.