Nehéz megbízható információkhoz jutni a háború ködébe burkolózó Szeverodoneckből. Az érintett felek alapvetően a saját sikereikről számoltak be. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szerint az orosz hadsereg már Luhanszk megye területének 97 százalékát uralja, beleértve Szeverodoneck minden lakóövezetét. Az ukrán védelmi minisztérium szerint csapataik sikeresen tartják vissza az orosz erőket a városban. Az Institute for The Study of War (ISW) elemzői szerint az oroszok feltehetően elfoglalták a város nagy részét, de megjegyzik, képtelenség megerősíteni, pontosan ki mely részeket ellenőrizheti a városban. Az orosz erők emellett déli irányból is próbálkoznak, hogy ha már eredetileg elmulasztották bekeríteni a várost, most a Szeverodoneckkel szomszédos Liszicsanszkot is megostromolják, de ezt a próbálkozásukat nehezíti, hogy az ukrán erők június elején visszafoglalták és azóta is tartják Toskivka városát, elvágva ezzel a popasznai zsebből erre kitörő orosz csapatok útját.

Az értékelhető információk hiánya lehetőséget nyújt, hogy ezúttal kicsit részletesebben merüljünk el az orosz hadsereg támadóalakulatainak alapegysége, a zászlóaljharccsoport (Battalion Tactical Group, BTG) mibenlétében, ha már annyit emlegetjük. A BTG távolról, hunyorogva nézve fantasztikus taktikai innovációnak tűnhet. Az elképzelés lényege, amivel még a Vörös Hadsereg kezdett kísérletezni a nyolcvanas években, hogy a nagyobb szervezeti egységeknek - ezredeknek, de alapvetően inkább dandároknak, hadosztályoknak - legyenek gyorsan bevethető, önálló műveletekre alkalmas alegységei. Vagyis egy jellemzően három zászlóaljból álló dandár legalább egy, illetve a nagyratörő orosz tervek szerint inkább két BTG-t legyen képes gyorsan harcba dobni, melyek önállóan is képesek taktikai célok elérésére és az eredmények megtartására addig, amíg a dandár többi részét is harcba dobhatják. Ha valaki ennél mélyebben is belemerülne a BTG-k alapkoncepciójába, az bátran vágjon neki a RUSI remek elemzésének.