Több mint 300 millió forintot ajánlottak föl Iványi Gábor egyházának az adózók

POLITIKA
2022 június 13., 08:20
comments 14

Iványi Gábor egyháza, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség 316 millió forintot gyűjtött össze az szja 1 százalékos felajánlásokból. Mindezt a Magyar Nemzet írta meg a NAV összesítése alapján, arra téve erős utalásokat, hogy ezért kellett a "baloldali politika által keltett hírverés" az "Orbán-ellenes lelkésznek".

Arról ír így a kormányoldal kedvenc lapja, hogy Február 21-én NAV nyomozók szállták meg az egyház és az ahhoz tartozó civil szervezetek irodáit, állításuk szerint költségvetési csalás miatt nyomozva, ami után több politikus és aktivista jelent meg a helyszínen, és nyomult be az épületbe válaszokat követelve, később pedig tüntetést szerveztek, kiállva Iványi szervezetei mellett. Az adóhatóság nem sokkal azután szállt ki Iványi egyházához, hogy a lelkész neve fölmerült ellenzék köztársasági elnökjelöltjeként.

link Forrás

A NAV későbbi közlése szerint azért nyomoztak, mert 2015 és 2019 között a MET-hez tartozó 14 szervezet 1300 dolgozójának bruttó munkabéréből levonták a járulékokat, de azokat nem fizették be, ezzel hárommilliárd forint kárt okozva a költségvetésnek.Iványi viszont azt hangoztatta, hogy a magyar állam tartozik 12 milliárd forinttal az egyházának, amit annak ellenére sem térít meg, hogy pert vesztett a MET ellen Strasbourgban. Ez a tartozás részben abból áll, hogy az állam nem hajlandó kifizetni a MET szervezeteinek az államtól átvállalt közfeladatok ellátása után járó támogatást. A 2017-ig felhalmozódott tartozást az állam a strasbourgi per után rendezte, a maradékot viszont nem. a NAV ellenben 250 milliót inkasszózott a szervezetektől. Iványi szerint a NAV is tartozik az egyháznak, mert miután az állam visszavonta a MET egyházi státuszát, 2016 és 2019 között az adóhatóság nem fizette ki az egyháznak felajánlott 1 százalékokat. Iványiék 2021-ben visszakapták a technikai számukat, így újra tudnak szja-felajánlásokat fogadni. A Magyar Nemzet cikke szerint csak azért nem kaptak technikai számot, mert Iványi azt elfelejtette kérni a NAV-nál.

Bár a kormánypárti lap azt inszinuálja, hogy Iványiék "egyházának" (a lap hivatkozik rá idézőjelben) kellett a februári felhajtás ahhoz, hogy sok felajánlást kapjon, valójában nagyjából ugyanannyian küldték idén is a MET-nek az 1 százalékukat, mint tavaly. Iványi Gábor még februárban azt mondta, hogy a 2020-as év után közel 40 ezer felajánlótól 315 millió forintot kaptak, a 2021-es év után pedig szintén közel 40 ezer embertől jött be 316 millió. Ezzel amúgy a MET az ötödik legtöbb felajánlást gyűjtő, technikai számmal rendelkező szervezet, megelőzve például a Hit Gyülekezetét, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét (Mazsihisz) vagy az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget (EMIH).

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.