Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök olaj- és gázszállítmányokat helyezett kilátásba az Európai Uniónak.
„Kazahsztán kész szénhidrogén-potenciálját felhasználva stabilizálni a helyzetet a globális és európai piacokon” – idézte a hivatala a kazah államfőt, aki a nap folyamán Charles Michellel, az EU-s tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnökével folytatott telefonbeszélgetést.
Tokejev szerint Kazahsztán egyfajta ütközőzónát alkothat, ami kiegyenlítheti az energiaelosztást kelet és nyugat, illetve észak és dél között. A kazah elnök szorgalmazta azt is, hogy az EU alternatív szállítási folyosókat építsen ki, többek között a Kaszpi-tengeren.
Az ásványkincsekben gazdag, kemény kézzel vezetett Kazahsztán tagja az Oroszország vezette Eurázsiai Gazdasági Uniónak és a szovjet utódállamok egy részét tömörítő Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB). Az utóbbi katonai alakulatokkal támogatta a helyi vezetést az év elején, hogy úrrá tudjon lenni az országban kitört zavargásokon.
De Kazahsztánban aggályok is vannak Moszkva erős befolyásával szemben, sokan például orosz területi igényektől tartanak az ázsiai ország északi részén. Kazahsztán például nem állt ki egyértelműen Oroszország mellett az ukrajnai hadművelet kérdésében. A szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon pedig Tokajev azt mondta, nem fogja elismerni a kelet-ukrajnai szakadár területek függetlenségét. (MTI)
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.