Nincs pénz a Fertő tavi beruházásra

környezetpusztítás
2022 július 08., 15:59
comments 8

Pénzhiány miatt eredménytelen lett a Fertő tavi beruházás, írja az Átlátszó. A 444 írta meg először, hogy a Fertő Part elnevezésű projekt része lehet az utóbbi évek legkomolyabb megszorításának, aminek egyik eleme, hogy „átütemezik az állami beruházásokat.” Folyamatban lévő építkezéseket nem állítanak le, de amit még nem kezdtek el abba nem is vágnak bele.

Július 7-én került fel az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe az ajánlatok összegzése, a dokumentumban az szerepel, hogy „a szerződéskötéshez szükséges fedezet nem kerül rendelkezésre bocsátásra.” Azt nem tudni, hogy mennyit spórol a kormány a beruházáson, de az Átlátszó szerint több tízmilliárd forintról van szó, egyes becslések szerint akár 100–200 milliárd forint is lehet a végösszeg. Ahogy azt sem tudni, hogy kik pályáztak, az ajánlattevők rublikáját üresen hagyták.

A Fertő Part különösen érdekes a megszorítás szempontjából, mert a fertőrákosi telepen már zajlanak munkálatok. Ezek csak előkészítő építkezések, a part kialakítását, csatornák felújítását és létrehozását jelentik, és Mészáros Lőrinc cégei végzik. Tavaly áprilisban forgatott videónkon ez is látszik.

A közbeszerzést tavaly novemberben írták ki gyorsított eljárásban azzal az indokkal, hogy nehogy az állatok visszafoglalják a Natura 2000-es területet. Ezt azonban visszavonták, majd újra kiírták. Az újabb közbeszerzésnek már februárban győztest kellett volna hirdetni, ám ez elmaradt. Ez már arra utalt, hogy valami probléma lehet kormányzati körökben is a Fertő tavi beruházással.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.