Hadházy: A rendszer szépen lassan mindenkit elér, nem lehet kimaradni belőle

POLITIKA
július 12., 13:22
comments 26

Hadházy Ákos reggel arról írt a Facebookon, hogy látja a kata ellehetetlenítése miatti felháborodást, de azokat az egyébként jószándékú honfitársait is, akik „úgy vannak vele, hogy miért álljanak ki a kisvállalkozók mellett, hiszen ők sem álltak ki annak idején – például – a tanárok mellett”.

„Így működik a Fidesz rendszere, apránként darál be mindenkit, kihasználva a magyar társadalom egyik legrosszabb tulajdonságát, a szolidaritás hiányát. Kezdődött a szolgálati nyugdíjas rendőrökkel és tűzoltókkal, akik még kimentek tüntetni, de aztán egyedül maradtak. Később mások is próbáltak tüntetni, de egyre inkább az lett a tapasztalat, hogy senki nem áll ki az aktuálisan megtámadott csoport mellett, ezért aztán az ellenállás csendben elhalt” – írja Hadházy.

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Azt írja:

„Fontos tudni, hogy a rendszer szépen lassan mindenkit elér, nem lehet kimaradni belőle. Ha nem foglalkozik valaki politikával, akkor majd a politika foglalkozik vele. Az is fontos tanulság, hogy a taxisok miért ússzák meg a KATA ellehetetlenítését? Mert több mint 30 éve keményen kiálltak és azóta is az utcára vonulnak időnként az érdekeikért, így a politika a mai napig tart tőlük. Másoktól meg nem tart…”

Bár az ellenzéki képviselő szerint a katás vállalkozók sokan vannak, és jó az érdekérvényesítő képességük, sokkal több az erejük, mint a közmunkásoké vagy napszámosoké, akiknek a „tételes adóját duplájára emelték, visszalökve őket a fekete foglalkoztatás világába”.

De a katások is kisebbség, „szükségük van mások támogatására, ahogy másoknak is fontos lenne, ha a fodrász, az ügyvéd meg a programozó nem csak egy vállrándítással intézné el, amikor őket csinálja ki a rendszer” – írja Hadházy, aki szerint „ha valaha meg akarunk szabadulni a Fidesztől, az csak a társadalom minden rétegének összefogásával lehetséges: ha a mozdonyvezetők kiállnak a pedagógusokért, a pedagógusok a kisvállalkozókért és fordítva”.

A tüntetésen való részvételre buzdított. Azóta a törvényjavaslatot már meg is szavazta a Fidesz-KDNP a Parlamentben.

A Vállalkozók Országos Szövetsége szerint elsietett a kata-módosító törvény. Az M1 híradójában egy büdös szó sem volt a katáról.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt