Hétfőn délután jelent meg a Technológiai és Ipari Minisztérium közleménye arról, hogy Palkovics László azonnali hatállyal menesztette az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnökét, Radics Kornéliát és a szervezet szakmai elnökhelyettesét, Horváth Gyulát.
Indoklás ugyan nem volt a közleményben, de egyértelmű, hogy a kormány az OMSZ első számú vezetőit tette felelőssé azért, hogy viharveszély miatt lefújták Európa legnagyobb tűzijátékát, bár aztán egy csepp eső sem esett szombat este a fővárosban.
Eddig nem úgy tűnt, hogy a kormánynak bármi baja lenne az Országos Meteorológiai Szolgálattal, sőt. 2020 szeptemberében Orbán Viktor meleg szavakkal üdvözölte a 150 éves, nemzetközi összehasolításban is kiemelkedő színvonaulú OMSZ-t,
és minden magyar nevében megköszönte, hogy „figyelmeztető előrejelzésekkel védik életünket, biztonságunkat és lehetővé teszik a felkészülést arra, hogy az egyre szélsőségesebbé váló időjárási jelenségek minél kisebb kárt okozzanak az országban”.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?Vihart jósoltak, emiatt az operatív törzs elhalasztotta a tűzijátékot, pedig végül este pont nem volt vihar. Fejeknek kellett hullaniuk.
A tűzijátékot azért fújták le, mert az OMSZ vihart jósolt estére. A kormányzati sajtóbirodalom nem is hagyja ezt szó nélkül.