Egy hete hangos a finn média a 36 éves miniszterelnök, Sanna Marin bulizási szokásaitól – amelyeket egyébként eddig sem titkolt.
Most azonban folyamatosan szivárognak ki újabb videók és képek különböző partikról, miközben a konzervatív sajtó és a szociáldemokrata Marin politikai ellenfelei minden erejüket megfeszítve igyekeznek a pozíciójára alkalmatlannak beállítani a fiatal nőt. Szerintük túl sokat fesztiválozik, ahelyett, hogy a kormányzással foglalkozna. Latolgatják, hogy a bulizás vajon milyen hatással van az ítélőképességére, elképzelni is borzalmas, ha egy nagy ereszdelahajam közepén hívnák fel, hogy mit tudom én, ki kell vezényelni a hadsereget – és különben is, az ilyesmi egyszerűen nem miniszterelnökhöz való. Az a fajta érvelés, amit általában bevetnek Sanna Marin ellen, klasszikus szexista toposzokon alapul, és ezer sebből vérzik. Kérdés, hogy a finn szavazók ingerküszöbét megüti-e ez az egész. Egyelőre nem úgy tűnik, ráadásul a miniszterelnök is kitart amellett, hogy semmi rosszat nem csinált.
Mielőtt rátérnénk a bulibotrányra, lássuk, honnan jött Sanna Marin. A húszas évei elején kezdett politizálni a Szociáldemokrata Fiatalok nevű szervezetben, ennek később volt az alelnöke is. 2008-ban még nem, de 2012-ben bejutott lakóhelye, Tampere városi tanácsába, amelynek egy évvel később már elnöke lett. Az ülésein készült videók gyorsan ismertté tették a nevét, ugyanis korát meghazudtolóan karakán volt a fellépése. Ezen a videón a helyi villamoshálózat építése a téma, ahol a villamosellenes felszólalók komolytalanabbnál komolytalanabb indokokkal próbálják késleltetni a döntést. Marin többször keményen rájuk szól, hogy ne rabolják az idejét.
Közben belépett az országos politikába is: 2014-ben a Szociáldemokrata Párt egyik alelnöke lett, 2015-től parlamenti képviselő. 2019-ben közlekedési és információs miniszteri posztot kapott, majd nem sokkal később, decemberben, 34 évesen a világ legfiatalabb miniszterelnöke lett.
Sokak szerint a hagyományosan idősebb szavazókat megszólító pártnak Sanna Marin az utolsó esélye a megújulásra, nélküle mehet a süllyesztőbe.
Elődje, Antti Rinne és kabinetje ugyanis alig egy év után lemondásra kényszerült amiatt, ahogy a postai dolgozók sztrájkját kezelték. Akkor Rinnétől már a Centrumpárt, a szociáldemokraták legnagyobb koalíciós partnere is megvonta a bizalmat. Amíg azonban az egy országos horderejű, konkrét adófizetőket érintő botrány volt, addig most Marin bulizása az állampolgárok életére nincs hatással.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
Azt mondja, nem szabadott volna ilyen képnek készülnie, de egyébként nem történt semmi különös.
Sanna Marin 850 eurót evett meg, pedig kevesebb járt volna neki.
Sanna Marin a róla megjelent bulizós videók miatt végezte el a drogtesztet.
Egy újabb kiszivárgott felvételen egy finn popsztárral táncol - azt mondta, semmi olyan nem történt, amit ne mondana el a férjének. Elvégezte a drogtesztet is.
A finnek 36 éves kormányfője, Sanna Marin mostanában inkább azzal került be a hírekbe, hogy korlátozná az oroszoknak kiadott vízumok számát.
Sanna Marin reagált a neten keringő videóra, amely szerint önfeledten bulizott, és amely kiborította konzervatív honfitársait.
Sanna Marinnak legalább megy, de a brit miniszterelnökök például rettenetesek. Régi vágású diktátorok is élik a mozgást, nem beszélve az afrikai potentátokról.