Oroszország több millió rakétát és tüzérségi lövedéket vásárol Észak-Koreától az amerikai hírszerzés szerint

háború
2022 szeptember 06., 06:13
comments 18

Az orosz védelmi minisztérium jelenleg több millió rakétát és tüzérségi lövedéket vásárol Észak-Koreától az ukrajnai invázió folytatásához - derül ki egy nemrég titkosítás alól feloldott amerikai hírszerzési értesülésből.

Egy névtelenül nyilatkozó amerikai tisztviselő hétfőn azt mondta, az a tény, hogy Oroszország Észak-Koreához fordul, azt mutatja, hogy „az orosz hadsereg továbbra is súlyos ellátási hiányosságoktól szenved Ukrajnában, részben az exportellenőrzés és a szankciók miatt”.Az amerikai hírszerzés tisztviselői úgy vélik, az oroszok a jövőben további észak-koreai haditechnikai eszközök beszerzésére törekedhetnek.

Észak-Korea igyekezett szorosabbra fűzni kapcsolatát Oroszországgal, miközben Európa és a nyugati világ nagy része ennek ellenkezőjét tette. A rezsim az Egyesült Államokat hibáztatta az ukrajnai válságért, és azt állította, hogy a Nyugat „hegemón politikája” igazolja Oroszország katonai fellépését Ukrajnában, hogy megvédje magát.

Az észak-koreaiak nem zárkóztak el attól sem, hogy építőipari munkásokat küldjenek az ország keleti részén lévő, Oroszország által megszállt területek újjáépítéséhez.

Észak-Korea moszkvai nagykövete nemrégiben találkozott az ukrajnai Donbasz régió két, Oroszország által támogatott szakadár területének küldötteivel. A nagykövet optimizmusát fejezte ki a „munkaerő-migráció területén” való együttműködéssel kapcsolatban, utalva országa pandémiás határellenőrzésének enyhítésére.

Júliusban Észak-Korea lett az egyetlen ország Oroszországon és Szírián kívül, amely elismerte az önjelölt luhanszki és donyecki köztársaságokat, és ezzel tovább igazodott Oroszországhoz az ukrajnai konfliktus kapcsán. (via Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.