• Az oktatásirányítást politikai napirendek vezérlik Radó Péter oktatáskutató szerint.
• Úgy véli, a kormány a jelenlegi centralizált, bürokratikus rendszerben akkor sem tudná megoldani az oktatás problémáit, ha akarná.
• Az elemző jelenleg a CEU Democracy Institute kutatója.

Az elmúlt időszakban gyakran hallani azt az állítást, hogy a magyar közoktatás nem csak hogy omladozik, de már össze is omlott. Össze tud omlani egy oktatási rendszer, és ha igen, a miénk összeomlott már?

Igen is, meg nem is. Abban az értelemben nem, hogy a gyerekmegőrző funkciót be fogja tölteni az iskola, valakik majd bemennek vigyázni a gyerekekre, lesz valami tanításnak látszó tevékenység.

Abban az értelemben viszont már nem működik a magyar oktatás, hogy képes legyen azt csinálni, amit várunk tőle. Azt várjuk az oktatástól, hogy jövőorientáltan működjön, készítse fel a formális oktatásból kilépő embereket azokra a készségekre és kompetenciákra, amikre szükségük lesz tizenöt-húsz év múlva. Ez az egyik. A másik, amit várunk az oktatástól, hogy fenntartsa a társadalom kohézióját, megelőzze azt, hogy brutális egyenlőtlenségek alakuljanak ki, és juttassa esélyhez azokat, akik alacsony státuszú családba születnek.

Ezeket a funkciókat nem tölti be a magyar oktatás. Oktatási célok tekintetében még mindig atavisztikusan ősi célokat követ, és olyan tananyagot tanít, amit a való életben jórészt soha senki nem fog használni. Az egyenlőtlenségek tekintetében pedig még szörnyűbb a helyzet, mert az elmúlt 12 évben Magyarországon egy oktatási kasztrendszer alakult ki. Az alacsony státuszú és szegény gyerekek számára pocsék állami iskolákat működtet, az alsó középosztály számára egyházi iskolákat működtet, a felső középosztály számára pedig méregdrága magániskolákat működtet. Már a legkorábbi időszakban is szétosztja a gyerekeket a társadalmi hátterük alapján.

Úgyhogy attól függően, hogy miből indulunk ki, az oktatás vagy már összeomlott, vagy sosem fog.

Működött valaha jól a magyar oktatási rendszer? Tudta valaha teljesíteni ezeket az elvárásokat?

Volt egy Lóránd Ferenc nevű oktatáskutató, aki azt mondta, hogy a mi oktatási rendszerünk nem jó vagy rossz, hanem egy nagyon régi paradigma alapján jó. Hogyha abból indulunk ki, hogy mit vártunk az iskoláktól 60-70 évvel ezelőtt, akkor a magyar oktatási rendszer nem rossz. Ha abból indulunk ki, hogy mit várunk ma az iskolától, akkor viszont nagyon rossz, és folyamatosan romló tendenciákat mutat.

Ezt a romlást milyen mérőszámok alapján lehet megállapítani?

Nincs olyan fontos mérőszám, aminek alapján ne lehetne romlásról beszélni. Az oktatási rendszerek eredményességét alapvetően kétfajta indikátorral lehet mérni. Az egyik a részvételre és továbbhaladásra vonatkozik, hogy mikor, milyen arányban kerülnek be gyerekek a rendszerbe, mekkora a lemorzsolódás, milyenek a továbbtanulási arányok. A jelenlegi mérce ebben a tekintetben az, hogy mindenki teljes értékű középfokú végzettséggel lépjen ki az oktatási rendszerből. Nagyon régen elmúlt az a világ, hogy nyolc általánossal már ki lehetett menni a munkaerőpiacra. Mivel folyamatosan növekednek a munkaerőpiacon is a készségigények, ezért most már korai iskolaelhagyónak tekintünk mindenkit, aki befejezett középfokú végzettség nélkül lép ki a rendszerből.