Hét gyerek halt meg az orosz iskolai lövöldözésben

külföld
szeptember 26., 12:39
comments 9

Tizenhárom áldozata van annak a férfinak, aki hétfőn nyitott tüzet Izsevszk városának egyik iskolájában - derült ki azóta, hogy megírtuk a lövöldözés hírét. Az áldozatok között hét gyerek is van, valamint tanárok és az intézmény egy vagy több biztonsági őre. Rajtuk kívül 21 másik embert sebesített meg, köztük 14 gyereket. Az interneten több videó is megjelent az esetről, amelyen látható, ahogy a riadt iskolások bujkálnak a támadó elől, vagy épp fegyveres rendőrök között keresik a kiutat az épületből.

A fegyveres férfi végül öngyilkos lett a beszámolók szerint. A hatóságok azóta azonosították is. A Reuters azt írja, a rendőrség kiadott egy videót, amin a támadó holtteste látható az ámokfutás után egy felforgatott tanteremben a padok között fekve. Egy fekete pólót viselt rajta egy horogkereszttel.

A hivatalos tájékoztatás szerint Artem Kazantszevnek hívják, a harmincas évei elején járt és ebbe az iskolába, az izsevszki 88-as számú intézménybe járt. A nyomozók azt mondták, jelenleg is házkutatást tartanak nála, hogy vizsgálják, volt-e valamilyen kötődése bármilyen neonáci csoportosuláshoz.

photo_camera Egy nő a rendőröket kérdezi az izsevszki iskola közelében. Fotó: STRINGER/REUTERS

Az ügyben megszólalt Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője is, aki azt mondta, Vlagyimir Putyin „mélyen gyászolja" a haláleseteket. Az incidenst „terrorcselekménynek minősítette, amelyet egy olyan személy követett el, aki nyilvánvalóan egy neofasiszta szervezethez vagy csoporthoz tartozott”.

Hozzátette, hogy Putyin utasítására orvosokat, pszichológusokat küldtek a lövöldözés helyszínére, a Moszkvától mintegy 970 kilométerre keletre fekvő Izsevszkbe.

Oroszországban az elmúlt években több iskolai lövöldözés is történt. 2021 májusában egy tizenéves fegyveres hét gyermeket és két felnőttet ölt meg Kazany városában. 2022 áprilisában pedig egy fegyveres férfi két gyermeket és egy óvónőt ölt meg egy óvodában az Uljanovszki terület egyik településén, mielőtt öngyilkos lett.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt