Máris megtalálta a tankerület azokat a tanárokat, akik részt vettek a szerdai tiltakozásban

oktatás
2022 október 06., 12:37
comments 39

Október 6-án a 18. kerületi Karinthy Frigyes Gimnázium igazgatóját, Hutai Lászlót behívták a Külső-Pesti Tankerületi Központba, ahol Rábel Krisztina tankerületi igazgató átadott neki 24 névre szóló levelet azzal, hogy azokat adja át annak a 24 tanárnak, akik október 5-én polgári engedetlenségi akcióban vettek részt - tudtuk meg Berta Beátától, az egyik érintett pedagógustól.

Az iskolában ma jelen lévő kollégák az átvételt megtagadták arra hivatkozva, hogy a munkáltatójuk nem az igazgató, hanem Rábel Krisztina, és őket senki sem értesítette arról, hogy ő a munkáltatói jogkörét átadta volna az igazgatónak.

A 18. kerületi Karinthy Frigyes Gimnázium szerdán tiltakozó tanárainak egy része
photo_camera A 18. kerületi Karinthy Frigyes Gimnázium szerdán tiltakozó tanárainak egy része Fotó: Barischin Balázs és Borbély Dénes

A Karinthyban tegnap összesen 34 pedagógus sztrájkolt vagy vett részt polgári engedetlenségben. Reggel jelenlegi és volt diákok, tanárok, szülők és támogatók élőlánccal vették körbe az épületet, majd a gimnáziumhoz közeli parkban folytatták a megmozdulást: leragasztott szájjal tiltakoztak az elnémításukra tett kísérletek ellen, illetve felolvasták a márciusi ifjak tizenkét pontjának mintájára megfogalmazott alapvető követeléseiket. Emellett vödröket is raktak ki, ugyanis az épület több helyen rendszeresen beázik, és Kocsis Máté aranyhalainak ajánlották fel az összegyűlt vizet. Videójuk az akcióról:

Mint megtudtuk, a karinthys tanárok először kapnak ilyen levelet a tankerülettől, bár tavasszal is részt vettek polgári engedetlenségi akcióban. Hogy a jövő heti sztrájkban vesznek-e részt vagy ismét engedetlenkednek, azt egyelőre a levél tartalmától teszik függővé, de elég valószínű, hogy tiltakozni fognak valamilyen módon. „Ha megijedtünk volna, átvesszük a levelet” - mondta Berta Beáta.

Hogy mi lesz a levélben, az sejthető, mert a tankerület már küldött ilyet a héten a kerület másik iskolájában polgári engedetlenkedő tanároknak. Ebben azt írta a tankerület vezetője, hogy a tanárok jogszerűtlenül nem vették fel a munkát, és ha ez újra megtörténik, az alapot ad a rendkívüli felmentésre. (Ahogy az a kölcseys tanárok esetében történt.)

link Forrás

Az érintett dolgozók október 7-én reggel 8 órára elmennek a tankerület épülete elé, lehet hozzájuk csatlakozni. Céljuk, hogy találkozzanak Rábellel - aki három éve tölti be posztját, de még sosem találkoztak vele -, és személyesen tőle vegyék át a levelet. A tanárok szerint az, hogy reggel 8-kor nem az iskolában lesznek, hanem a tankerületnél, nem számít polgári engedetlenségnek.

Mi a következő kérdésekkel fordultunk a Külső-Pesti Tankerületi Központhoz, amennyiben reagálnak, válaszaikkal frissítjük cikkünket:

  • Miért az igazgatóval akarták kézbesíteni a levelet?
  • Mit tartalmaz a levél?
  • Mi történik, ha az érintett pedagógusok ismét polgári engedetlenséget tartanak?
  • A tankerülethez tartozó más iskolák pedagógusainak is küldenek levelet?
  • Összesen hány iskola hány tanárának?

A tankerületet vezető Rábel egyébként szeptember végén arról tájékoztatta az iskolaigazgatókat, hogy a sztrájkoló pedagógusoktól 1 óra munkabeszüntetés idejére 1,5 órányi bért kell levonni. Ez ugyanaz a körzet, ahol egy iskola 70 tanára összesen egy darab cserepes virágot kapott pedagógusnapra a tankerülettől nagyrabecsülésük jeleként. Rábel Krisztina a 2019-es önkormányzati választáson fideszes színekben indult a XX. kerületben, és egyéniben ugyan nem nyert, de listáról bejutott a képviselő-testületbe. Mire 2021. januárban tankerületi vezető lett, már lemondott a képviselőségről.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.