Uj Péterre úgy nézett Zacsek Gyula, mint egy darab szarra

Média
2022 október 18., 18:03
comments 38
  • Uj Péterrel, a 444 főszerkesztőjével készített 6 órás életútinterjút Gulyás Márton a Partizánra. (Tehát nem sikerült megdönteni Lendvai Ildikó 7 óra 17 perces rekordját.)
  • A beszélgetésben szó volt Szolnokról, punkról, újságírásról, Zámbó Jimmyről, baloldaliságról, Indexről, Heti Hetesről és 444-ről.
link Forrás

Uj Péter 1990-ben kezdett gyakornokként a Népszabadságnál, egy-két év alatt eldőlt, hogy újságíró akar lenni, 1993-ban úgy vették státuszba, hogy nem volt diplomája. Uj azt mondta, úgy tudott ott tíz évig dolgozni, hogy a szerkesztőség munkájába nem szólt bele a sales, és nem érkezett politikai nyomásgyakorlás (ő legalábbis nem tapasztalt).

A rendszerváltás terméke

Azt mondta, nem gondolt magára sosem baloldali meggyőződésűként, a legalapvetőbb baloldali, egyenlősítő ideológiák kifejezetten távol állnak tőle.

„Én a rendszerváltás terméke vagyok valamilyen szempontból, nekem ezt a marxista sztorit, ezt senki nem fogja tudni még egyszer eladni”

– mondta Uj Péter, aki a mostani nagy átalakulásban sem látja, hogy az ilyen típusú ideológiák szimpatikusak lennének az embereknek.

A nagyobb állami újraelosztásról azt mondta, hogy elvileg jó lenne, de a gyakorlatban az állam hatékonytalanul, rossz helyre osztja el a pénzeket. A svéd és az osztrák modellekkel nincs problémája, de több tényező kell ahhoz, hogy sikeresek tudjanak lenni, csakhogy Magyarországon is sokáig a skandináv országokét közelítően nagy volt az újraelosztás szintje (ma már nem), mégsem volt hatékony. Szerinte elvi szinten nem érdemes erről vitázni, mert egy ideális állam bármit megtehetne, viszont egy ideális szabad versenyt meg nem kellene korlátozni. Az a kérdés, milyen az adott állam és az adott piac.

Uj Péter – egy Don Giovanni és egy Pocahontas műsoros videókazetta előtt ülve – a Partizán Zámbó Jimmy-emlékműsoráról azt mondta, hogy elég nagy túlzás Jimmyt úgy eladni, mint a rendszerváltás veszteseinek hősét, egyrészt, mert súlyos alvilági figurákkal mozgott, másrészt pedig olyan (azért a legendákban emlegetettnél jóval kisebb) súlyos problémákkal küzdő, minden rendszerben nyomorult helyzetben lévő emberekből álló közönsége volt.

Markos-Nádas-Esterházy

Bayer Zsolt publicisztikáját már a Népszabadságnál sem szerette, mert nem jók a mondatai, manírosak, pontosabban nem jól manírosak. Uj Péter szerint ma az újságcikkek egyre nagyobb százaléka nem értelmes magyar szöveg, pedig a magyar újságírásnak volt egy erős irodalmi gyökere.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.