Vasvári Csaba szerint új szint, hogy egy fideszes politikus és a közmédia bírók lemondását követeli

igazságszolgáltatás
2022 november 07., 08:22

„Európai uniós országban, legalábbis a Lajtától nyugatra az elmúlt 70 évben nem találni arra példát, hogy a közpénzből finanszírozott sajtó aktív bírák lemondását követelje. És nem is csak a sajtó, hanem országgyűlési képviselő, mi több, parlamenti bizottsági elnök tette ezt meg. Ez a Rubicon átlépése, amely minőségi változást okoz az igazságszolgáltatással kapcsolatos közéleti vitákban” - mondta Vasvári Csaba bíró, az Országos Bírói Tanács szóvivője a Népszavának.

Vasvári Csaba bíró Almássy Kornélt, az MDF korábbi alelnökét (háttal) hallgatja meg a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az UD. Zrt.-vel kapcsolatos per tárgyalásán 2011. szeptember 27-én.
photo_camera Vasvári Csaba bíró 2011-ben Fotó: Beliczay László/MTI/MTVA

A kormánymédia október vége óta követeli Vasvári Csaba és kollégája, Matusik Tamás távozását, amiért az amerikai nagykövetnél jártak. Vejkey Imre fideszes képviselő, az Igazságügyi Bizottság szintén lemondásra szólította fel őket.

A látogatás ténye mindvégig nyilvános volt, majd a botrányt látva a nagykövetség emlékeztetett, hogy az ilyesmi bevett gyakorlatnak számít a diplomáciában. Korábban például Orbán Viktor is találkozott az amerikai legfelsőbb bíróság bírájával, és Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal akkori elnöke is járt a korábbi amerikai nagykövetnél.

„Az sem titok, hogy mi hangzott el a találkozón, erről a nagykövetség – minket megelőzően – tájékoztatást adott: az OBT a testületként korábban kialakított véleményét osztotta meg a nagykövet úrral. Ergo, nem történt semmi különös” - mondta Vasvári, akit korábban „kormányellenes agitálással” vádoltak a kormánymédiában, sőt „a gyurcsányi terror bírójának” nevezték.

Vasvári sajátos ívet lát ezekben a támadásokban. „Úgy kezdődnek, hogy impresszummal nem rendelkező blogokról, azaz nem perelhető fórumokról hamis állítások indulnak. Ezeket aztán felkarolja a magyar sajtó egy meghatározott része. És ami a legújabb fejlemény, hogy most nem állt meg itt ez a folyamat: ezt az összehangolt, két aktív magyar bíró – nem tudom másnak nevezni – »verbális kivégzését« célzó hadjáratot a közpénzből működő közmédia is átvette.”

Senyei György Barna, az OBT által felügyelt Országos Bírósági Hivatal elnökének szintén nem tetszett a két bíró látogatása, szerinte „közjogi alap nélküli” pozíciókban jártak el az OBT képviselőiként.

„Az OBT-nek – senki által nem kifogásoltan – 2012 óta van sajtószóvivője, 2018 óta nemzetközi kapcsolatokért felelős kijelölt tagja” - mondta erre Vasvári. Szerinte a hatásköri vitákat biztosan nem úgy kell eldönteni, hogy a felügyelt, vagyis az OBH dönti el, mihez van joga a felügyelő szervnek, vagyis az OBT-nek.

photo_camera Senyei György Barna, az OBH elnöke Fotó: Vasvári Tamás/MTI/MTVA

Az OBT korábbi közleményében azt a vádat is elutasította, hogy politikusokkal tárgyaltak volna:

„A sajtóban megjelent csúsztatásokra tekintettel az OBT utal rá, hogy egy nagykövet nem politikus, hanem a diplomáciai képviselet feje, aki saját államát képviseli egy másik államban. Súlyos hiba lenne összekeverni a politikust a politikai kinevezettel. Utóbbiakkal a bírák maguk is gyakran kapcsolatba kerülnek, figyelemmel arra, hogy a Kúria és az OBH elnöke is az.”

Varga Zs. András, a Kúria elnöke erre azzal vádolta az OBT-t, hogy „egyes tagjainak közfelháborodásra okot adó viselkedését valótlan és sértő tartalmú közlemény kiadásával” próbálja elfedni.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.