Az orosz–ukrán háború sokkal közelebb hozta a „Nyugathoz” az Ukrajna nevű kelet-európai országot ahhoz képest, ahol azelőtt volt található: valahol a világ végén. Legalábbis hajlamosak vagyunk így képzelni, miközben a véres és brutális fejleményeket figyeljük. Igaz, a 2012-es lengyel–ukrán rendezésű futball-Eb is tett valamit e közelebb hozás érdekében, de abból végül csak annyi maradt meg a nagyközönség emlékezetében, hogy sehol sem olyan olcsó a sör, mint ott, és még nem is rossz.

Ezzel együtt az ukrán kultúráról továbbra sem szokás tudni semmit, a film vagy az irodalom éppúgy nincs a nemzetközi érdeklődés homlokterében, mint a popzene. E műfajok kiemelkedő teljesítményeire Ukrajna határain túl legfeljebb Oroszországban és Fehéroroszországban figyeltek fel korábban. Hasonló a hasonlónak örült akkor még, a nyelvi könnyebbségek és a széles körű kulturális kapcsolatok-összefonódások miatt is. Nem Volodimir Zelenszkij volt az egyetlen, aki tévésztár korában orosz csatornákon igyekezett teljesebbé, szárnyalóbbá, még jobban fizetővé tenni a karrierjét. Ukrajna kisebb piac volt, Oroszország meg hatalmas, lényegesen több pénzzel, és az utak a sok évszázados együtt élés okán adottak voltak, nem kellett elölről kitaposni semmit.

Az átjárást azonban már a Krím-félsziget 2014-es orosz annektálása tönkretette, majd a 2022. február 24-én kezdődött agresszió mindenestül felszámolta. Az ukrán kulturális szereplők, ezen belül a popzenészek zömének persze kisebb gondja is nagyobb annál most, mint hogy karrierlehetőségeik beszűkülése miatt búsongjanak. Egyelőre a hazájuk és önmaguk sorsa aggasztja őket, aminek némelyikük a fronton ad hangot, fegyverrel a kezében, míg mások – finoman szólva is – felemás színvonalú hazafias-háborús dalok tömkelegének közzétételével fejezik ki magukat.

Vannak aztán olyanok is, akik Európában keresnek lehetőséget a fellépésekre, és ezen keresztül akár a kulturális, akár a politikai természetű megnyilvánulásokra, amit a közönség mindenhol örömmel fogad. A szóban forgó hangversenyeken, legyenek bár Lengyelországban, Nagy-Britanniában vagy Budapesten – még sosem volt annyi ukrán fellépő a Szigeten, mint idén –, többnyire szépszámú nézősereg jelenik meg, érdeklődésből és szolidaritásból egyaránt. Meg azért is, mert az elmúlt háromnegyed évben több millió ukrán hagyta el Ukrajnát, a már előzőleg távozott szintén több millió nyomában. Majd minden európai nagyvárosban komolyabb „diaszpóra” alakult ki, melynek tagjai rettentően örülnek a hazai hangoknak. Ennek is hála volt extatikus a Go_A koncertje nemrégiben az A38-on, és lehet hasonló hangulatra számítani ugyanott december 4-én, amikor a DahaBraha lép majd fel.

Ebben az összeállításban az említett módon gyarapodó háborús-hazafias felhozatalból kevesebbet mutatok meg, azért is, mert az ismeretterjesztő hevület jegyében az a célom, hogy ne valami pillanatképet villantsak fel, inkább az ukrán popzene elmúlt harminc évének átfogóbb ívét rajzolnám meg, amennyire lehetséges. Teljes képet nem adhatok, maximum akkorát, amekkora az adott keretek közt elfér. Meg hát ízlésem is van, olyan, amilyen, a metálosoktól és a kereskedelmirádió-barát popzene rajongóitól ezúton kérek elnézést.

Kézenfekvő megjegyeznem: Via Gra sem lesz, lévén, hogy az egyrészt inkább volt produceri produkció, mint a zenei önkifejezés formája – a formáció legsikeresebb korszakában volt neki tagja a magyar kertévézésnek hála már hazánkban is ismert Herceg Erika –, másrészt nem is az ukrán, hanem kifejezetten az orosz/összposztszovjet kommerciális univerzum letarolása érdekében hozták létre, ukránnak tehát maximum szőrmentén nevezhető.

Még egy nüansz: rengeteg folkos beütésekkel fűszerezett zene lesz itt – noha még olyan sztárokat is ignoráltam, mint pl. a Jerry Heil művésznéven ismert Jana Semajeva vagy a Kozak System –, de ez nem azért van, mert személy szerint nem élhetek népies muzsikaszó nélkül, egyszerűen ennyire jellemző ez az ukrán popra.

Bizonyára vannak hozzáértők, akik máshova helyeznének egyes hangsúlyokat. Ha valami fontos kimaradt, az vagy az észszerűség szem előtt tartása, vagy másmilyenségem maradt ki (esetleg a tudatlanságom miatt, én sem ismerhetek mindent és mindenkit), talán csak egy-két olyan szám került be, melyeknek rajtam túlmutató okokból és preferenciáim ellenére helyük van itt. Az előadók nevét az eredeti mellett többnyire magyar és angol helyesírással is igyekeztem megadni, hogy könnyebb legyen megkeresniük őket azoknak, akik esetleg kedvet kapnak hozzájuk.

A történetet a rendszerváltás vidékén kezdem. Előtte Ukrajnában nem volt semmi, csak szovjet esztrád – a Csernyivci megyében született, román-moldován származású Szofija Rotaruval az élen, neki olykor Alla Pugacsova árnyékából is sikerült kilépnie –, és ami mégis lehetett, az nem volt képes felszínre törni, észrevétetni magát addig, amíg össze nem omlott a birodalom.

Vopli Vidopljaszova (Воплі Відоплясова, Vopli Vidopliassova)

Az ukrán popzenével kapcsolatban két általánosabb dolgot meg kell még említeni (még mindig elöljáróban). Az egyik, hogy durván szövegcentrikus (akárcsak az orosz), a másik, hogy sokszor humoros, ironikus, szarkasztikus (volt 2022-ig). A 80-as évek második felében Oleg Szkripka által alapított és máig létező – júniusban a Bakács téren is felléptek egy vegyes minőségű mezőnyben – Vopli Vidopljaszovára ebből mindkettő érvényes.

A VV az az együttes, amely feltalálta a szláv folkpunkot – részben belőlük táplálkozott a mifelénk ismertebb Gogol Bordello is –, és amelyről annak idején olyasmi címmel írtam zenés újságcikket a néhai Quartra, miszerint „az ukrán nép legnagyobb ajándéka az emberiségnek”. Szkripkában és zenekarában hihetetlen energia feszült mindig, és rengeteg fantázia, valamint szellemesség.

Dalok és videók tömkelegét lehetne iderakni állításom alátámasztására, például arról, hogy zene nélkül semmi sincs, vagy arról, hogy lám, rohan az idő, már megint szerda van, esetleg arról, hogy itt a tavasz (nincs előadó abban az országban, aki ne lenne oda a tavaszért). Azt is meg kellene mutatnom, milyen, amikor Szkripkáék a nép ajkán örökké élő, mindenhol minduntalan felhangzó népi nótát dolgoznak fel. Ezekért kattintani kell a fenti linkekre, beillesztenem viszont a legeslegelső slágerüket volt muszáj, amely arról szólt 1989-ben, hogy jaj de jó, vége a melónak, itt a hétvége, este diszkó lesz a művházban, gyertek, emberek.

link Forrás

Brati Hadjukini (Брати Гадюкіни, Braty Hadiukiny)

Pont akkora legendák, mint Szkripkáék, és ők is megvannak ma is. Magyarul a nevük: Hadjukin fivérek, a hadjuka viperát jelent. Lembergben kezdtek a 80-as évek végén, a punk felől indultak, számos más műfajt beépítettek, és van a legfőbb videómegosztón olyan koncertfelvételük, amin a donecki közönség ugrándozik vígan a Banderstadti fiúk c. dal hatására. Nyilván 2014 előttről. Hogy van-e ebben a számban irónia, vagy nincs, egyénileg kell eldöntenie mindenkinek, aki fel van rá hatalmazva (még szép, hogy van, mondom én). Másfelől a Karpati Lviv futballcsapat ultrái állítólag himnuszukként tisztelik és éneklik olykor a szöveget, melyben a banderstadti fiúk egyebek közt templomba járnak és fölöttébb tisztelik a szüleiket. Banderstadt értelemszerűen maga Lemberg, úgy is, mint a Sztepan Bandera fémjelezte nyugatukrán „nemzeti gondolat” bölcsője, lángjának örökös őrzője.

link Forrás

Szkrjabin (Cкрябiн, Skryabin)

1989-ben alapította az együttest Andrij Kuzmenko. Depeche Mode-os szintipoppal kezdtek, voltak postpunk, indie-rock és poppunk zenekar is, a népies motívumokat mellőzték hálistennek, a szövegek ellenben szokás szerint fontosak. Jómagam igencsak szeretem őket. Rengeteg remek daluk van, a korai és a későbbi korszakokból egyaránt, az Átvertek minket és a Beszélgettünk és dohányoztunk is ilyen, de egy harmadikat helyezek el most a sorban, Az óra címűt. A Mesék című harmadik Szkrjabin-lemezen jelent meg – 25 évvel ezelőtt, 1997-ben –, és arról szól, hogy „háború lesz, menekülj, háború, hideg, nyirkos, hosszú, vad háború”. Kuzmenko 2015-ben meghalt, ezt, ami épp van, nem érte meg.

link Forrás

Hajdamaki (Гайдамаки, Haydamaky)

Folkpunk már volt, ez folkrock. Régiek szintén, 1991-ben alakultak. 2009-ben koncerteztek a Szigeten is, ismerősebb közegekben impresszív harmóniában rezonálnak a publikumra, és viszont. Ehhez képest egy szelídebb dalt emelek ide, azért, mert az együttes és kedvenc közép-európai íróim egyike, a lengyel Andrzej Stasiuk kollaborációja figyelhető meg rajta.

link Forrás

Mertvij Piveny (Мертвий Півень, Mertvyi Piven)

A rendszerváltás korszaka környékén létrejött ukrán zenekarok sorát gyarapítja a Mertvij Piveny is, melynek neve döglött kakast jelent. A szintén Lembergben alapított együttes énekese, Mihajlo „Miszko” Barbara 2021-ben meghalt, ötvenéves volt. Ez a dal, melynek szövegét a költő-író Szerhij Zsadan írta – ő lentebb visszatér mindjárt – arról szól, hogy a lírai hős megfázik a hidegben, és abba fog belehalni, ám ez nem annyira stimmel, ugyanis frontkórházban tartózkodik. A mikrotörténet végén az elnök is felbukkan egy vöröskeresztes csapat élén. Kicsit quimbys valahogy ez a 2011-es, még a háború első fellángolása előtt lemezre került szám, viszont pont ezekben a napokban valamiért különösen szeretem és rendre újrahallgatom.

link Forrás

Okean Elzi (Океан Ельзи, Okean Elzy)

Megint Lemberg, az Okean Elzi is ott indult, 1994-ben, Szvjatoszlav Vakarcsuk frontemberkedése mellett. Nincs másik együttes Ukrajnában, amely hozzá hasonlóan tartósan tudott volna a topok topján maradni az elmúlt három évtizedben. Mi több, az Elza Óceánja nemcsak hazájában és Oroszországban (a nagy sikerű koncertek mellett a Testvér 2 c. kultfilm soundtrackjébe is adtak egy dalt, ami ma már nem lenne lehetséges; a Balabanov-mozi szállóigésült megmondásainak egyike-másika a háborúval összefüggésben most is előkerül, mármint orosz oldalról), hanem Nyugaton is észrevehetőnek bizonyult. Vakarcsuk a narancsos forradalom és a Majdan idején is exponálta magát, később magas szintű politikai karrierről, államfői székről ábrándozott, ám ezeket az utakat egy másik szórakoztatóipari szakembernek sikerült befutnia helyette. Az alábbi, Talán tavasz című dal nem a legújabbak közül való, hogy koncertfelvételként teszem ide, annak oka van.

link Forrás

5Nizza

Nemrégiben még semmi furcsa nem volt abban, ha valaki nem ukránul, hanem oroszul énekelt (vagy beszélt) Ukrajnában, ez egy ideig másképp lesz. A fájdalmasan szójátékos nevű 5Nizza (5 – п'ять, п'ятниця – péntek) duó Harkivban alakult 2000-ben, és a reggae meg a hiphop vidékét járta be akusztikusan, egyebek mellett saját feldolgozásként újrahangszerelve a szovjet himnuszt. A legnagyobb slágerük a Katona című dal volt a nullanullás években.

link Forrás

Undervud (Ундервуд, Underwood)

Az Undervudot a 90-es években alapították a Krím-félszigeti Szimferopolban, és nemcsak azzal lóg ki a sorból, hogy orosz nyelvűek a dalai, hanem azzal is, hogy az ezredforduló környékén tartósan Moszkvába költöztek a fiúk. A Gagarin, én szerettem önt c. dalnak mégis itt a helye, legfőképpen csodálatos klipje miatt, amelyben egy tipikusan szovjet asztalihoki-asztal is felbukkan. Van egy olyan vicces számuk is, amelyben Scarlett Johansson Herszonba utazik, ez nem aktuális sajnos.

link Forrás

Zsadan i Szobaki (Жадан і Собаки, Zhadan i Sobaky)

A Luhanszk megyében született Szerhij Zsadan (állítom, hogy) a legjobb ukrán író napjainkban, és egész Kelet-Közép-Európát tekintve is ott van a spiccen. Aki nem ismeri a Depeche Mode című (magyarul is megjelent) könyvét, haladéktalanul keresse fel a legközelebbi könyvtárt, vegye ki, olvassa el, nem fogja megbánni, avagy: betegre kacagja magát, és ez nem minden. Utána jöhet a Vorosilovgrád. A Szobaki v Koszmoszi (magyarul: kutyák az űrben) együttes 2000-ben alakult, évekkel később kezdtek együttműködni Zsadannal, majd a nevüket is megváltoztatták kisvártatva. Az író-költő amellett, hogy szövegekkel látja el a kollektívát, vokalizál is. A dalok meghökkentő mértékben emlékeztetnek az első számú fehérorosz zenekar, a lenyűgöző Ljapisz Trubeckoj műveire, de ez a legkevésbé sem árt nekik. Hogy a videóik is nagyon ki vannak találva és meg vannak csinálva, az sem. Négy év Kobzon nélkül, a kurva életbe.

link Forrás

BoomBox (БумБокс)

A Tarasz Hlivnyuk által alapított együttes az orosz invázió után lett ismert nemzetközileg, egyrészt, mert kijött egy számuk a Pink Floyddal közösen, másrészt, mert a frontember egy időre fegyvert fogott. Ez egy réges-régi (ráadásul orosz nyelvű) dal, és a BoomBox legnagyobb slágere. Kicsit sem az én műfajom, de megkerülhetetlen most.

link Forrás

Szasa Bul (Саша Буль, Sasha Boole)

Olekszandr Bulics író, költő, zeneszerző, énekes, 33 éves, a délnyugat-ukrajnai Csernyivciben él. Azért sem maradhat ki, mert zenéjében kivételesen nem ukrán népies hatásokra, hanem amerikai countryra és country-rockra támaszkodik, ezt a dalát David Eugene Erdwards is előadhatná.

link Forrás

Hrisztina Szolovij (Христина Соловій, Khrystyna Soloviy)

Volt sok népies popzene eddig, lesz később is, de a 29 éves Hrisztina Szolovij mintha mindenki másnál népiesebb lenne. Legalábbis amikor nem ijesztően rossz Bella Ciao-feldolgozásokat ad elő. Ölelj c. első slágerét 2016 óta 47 millióan nézték meg a YouTube-on, mi tagadás, ez soknak számít.

link Forrás

Kalush Orchestra

Nincs ebben a pillanatban a Kalush Orchestránál hallgatottabb ukrán előadó a Spotifyon, én legalábbis nem találtam olyat. Ami azzal magyarázható, hogy megnyerték a legutóbbi eurovíziós dalfesztivált a Sztefanyija című folkrap (biztos nagy szüksége volt erre a műfajra is az emberiségnek) dalukkal. Nem volt annyira egyszerű a menet, amennyire a laikusok gondolnák, ugyanis – mint a maga idejében megírtam – a hazai válogatót elbukták Alina Passal szemben. Csakhogy az énekesnőt később kizárták, azzal az indokkal, hogy a Krím orosz annektálása után is fellépett ott, és törvénysértő módon Oroszország felől lépte át a határt. Hogy nem így volt, azt nem tudta bizonyítani. A Kalush Orchestra nem szolidarított, hanem élt az ölébe pottyant lehetőséggel, a nagydöntőt pedig a háború miatt lazán behúzta. Az eurovíziósnál jobb dalai is vannak szerencsére az együttesnek, ilyen a Hazafelé című, amelyben a népszerű rapper, Skofka közreműködött.

link Forrás

Alina Pas (Аліна Паш)

A kárpátaljai születésű énekesnőt azért raktam be a sorba, mert kárpátaljai – közelebbről bustyaházai, a nagyközség 8 kilométerre található a híres járási székhelytől, Técsőtől –, és mert nagyító használatával enyhe magyaros hatások is felfedezhetők simán kommersz popzenéjében. A dal címe Bosorkanya, nahát, hogy mik vannak:

link Forrás

Sztaszik (Стасік)

A 28 éves Anasztaszija Sevcsenko más úton jár, a kijevi egyetemen folklorisztikából diplomázott, utána vezetett tévéműsort, színészkedett is, majd 2014-ben megjárta a donbaszi frontot katonaruhában, onnan nem részletezett egészségügyi okokból tért haza. Háborús dalai rettentően nyomasztóak, ennek a tizennyolc pluszosnak az a címe, hogy Altatódal az ellenségnek.

link Forrás

Go_A

Elektrofolk még nem volt a listán, íme, már van az is. Kijevben alakultak, kollégám szerint olyanok, mint a Nox meg a Crystal, csak gyorsabb a tempó, én viszont úgy érzem, ennyi energiát tíz Nox vagy Crystal sem hozna, persze nem kizárt, hogy elfogult vagyok. Az A38-as koncertjük bivalyerős volt tényleg.

link Forrás

DahaBraha (ДахаБраха, DakhaBrakha)

A DahaBraha a legkülönösebb zenei formációk egyike ma Ukrajnában. Egy színházi projektből nőtte ki magát (a kijevi Dah Színház többször szerepelt a nemzetis MITEM-en), és legjobb dalaiban borzongatóan pszichedelikus. Jártak Budapesten, sőt Glastonburyben is, december 4-én megint jönnek.

link Forrás

Tartak (Тартак)

A gitárzene Ukrajnában sem most éli legelsöprőbb korszakát, de azért eléldegél valahogy. Kb. ilyesmikre képes, mint a lucki Tartak az Én már nem vagyok c. dalban. Hat évvel ezelőtt, még az előző háborús őrület hatására született, mindenki meghal benne.

link Forrás

Postman

Kosztyantin Pocstar (a vezetékneve postást jelent) is járt a Szigeten nyáron, egy egészen pici helyszínen, ahova áthallatszott egy sokkal nagyobb és hangosabb szomszédos színpad zaja, ami egyáltalán nem tett jót alapvetően más karakterű zenéjének. Passenger szokott eszembe jutni róla, és nemcsak azért, mert szintén P betűvel kezdődik a neve. A dal a kijevi utcákról szól.

link Forrás

Odin v Kanoe (Один в Kаноє)

Egyedül a kenuban a neve a 2010-ben alapított indie-triónak, ami Irina Svajdak énekére, valamint többnyire finom és szelíd dallamokra épít. Van egy Okean Elzivel közös daluk, A tavasz városa címmel (újfent tavasz, megmondtam előre), Lembergről szól, ami amúgy Kelet-Európa egyik legszebb és legélettelibb városa. A háború előtt legalábbis az volt, és jön még idő, remélhetőleg, amikor megint az lesz.

link Forrás

Alyona Alyona

A 31 éves Aljona Szavranenko első kislemeze 2018-ban, első albuma 2019-ben jelent meg, és azonnal az ukrán popzene, ezen belül a rap- és hiphopuniverzum élvonalába repítette. Azóta tartja magát ott. Az Alyona Alyona néven fellépő – igen aktívan agresszió- és oroszellenes – előadóművész Szállt a kakukk című új katonás dalát mutatom zárásképpen klipestül, amelyben a fentebb futtában már szóba hozott Jerry Heil és a lett Ginger Mane is közreműködött.

link Forrás

Összeraktam mindezekből és még jó néhány bonus trackből egy Spotify-listát is, ami a későbbiekben vélhetően bővülni fog. Ez itt érhető el.