Telex: Tarlós István is távozik, ő a MÁV igazgatótanácsából

belföld
2022 november 15., 06:24
comments 15

Hétfőn, Palkovics László technológiai és ipari miniszter, valamint államtitkára, a közlekedésért felelős Vitézy Dávid hivatalos távozásának a napján, és azon a napon, amikor bejelentették, hogy Lázár János veszi át Palkovicstól a közlekedési területet, még egy lemondás kezdett el körözni a Technológiai és Ipari Minisztériumban és a MÁV-nál: Tarlós István lemondása a vasúti cég igazgatótanácsából - írja a Telex.

A lépés azért lepett meg sokakat, mert Tarlóst néhány hete nevezték ki újabb öt évre a MÁV-ot vezető testületbe. A lap megkérdezte a volt főpolgármestert: Tarlós családi okokkal indokolta a lemondást, ami december 31-i hatállyal lép életbe. A lemondás napfényre kerülésének napja Tarlós szerint teljesen véletlenül esett egybe a minisztériumi változásokkal, azzal, hogy Lázár Jánoshoz kerül a közlekedési terület; annál is inkább semmi köze hozzá, mondta, mert már korábban, november 3-án beadta azt.

Hozzátette, hogy már a választások után fontolgatta a lépést, amire végül 3-án szánta el magát. Közölte, hogy a miniszterelnöki tanácsadói poszton – amire az önkormányzati választások után nevezték ki – marad, továbbra is segíti Orbán Viktort.

Tarlós István és Orbán Viktor érkezik értékelni az önkormányzati választást 2019. október 13-án a Bálnában
photo_camera Tarlós István és Orbán Viktor érkezik értékelni az önkormányzati választást 2019. október 13-án a Bálnában Fotó: Isza Ferenc/AFP

Lázár és Tarlós viszonya nem volt felhőtlen a lap szerint, tavaly például épp egy Telexnek adott interjúban mondta Lázár, hogy „Budapestet a kormány fejlesztette 2010 és 2019 között, és nem Tarlós István, ezt mindenki tudja”, amire a volt főpolgármester úgy reagált: „úgy tűnik, hogy János megint nekiállt vagdalkozni, amire mindig hajlamos volt, és Budapestet soha nem szerette.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.