Háromágú villával döfködik a magyar kormányt

eu
2022 november 29., 06:59

Három átfogó és számos egyéb, konkrétabb eljárással vívnak küzdelmet az európai intézmények a magyar kormánnyal szemben, alapvetően a demokrácia leépítése miatt.

Szerdán ezek közül kettőben nagyon fontos bejelentésre készül az Európai Bizottság, ami közül az egyik nagyon sok pénz elvonásával fenyeget.

Az egymással párhuzamosan futó eljárások néha összeérnek. Nézzük meg egyenként, hogy miről van szó.

Feltételességi mechanizmus és a befagyasztások

Egy viszonylag új eszköz a feltételességi mechanizmus, most használja először az Európai Bizottság. Hogy igény már régóta volt rá, azt mutatja, hogy először 2013 márciusában vetette fel az akkori német, holland, finn és dán külügyminiszter, hogy kéne egy uniós jogszabály, ami alapján el lehet vonni az EU-s támogatásokat azoktól az országoktól, amelyek kormányai leépítik a demokráciát. Nem írták bele a javaslatukba, de nyilvánvaló volt, hogy a magyar kormány intézkedéseivel szemben szorgalmazták ezt.

Néhány év alatt ki is dolgozott egy ilyen jogszabályt az Európai Bizottság, el is nevezték jogállamisági mechanizmusnak, és azt tervezték, hogy legkésőbb a 2021-től hatályos költségvetésbe beépítik. (Az EU 7 évre fogad el költségvetéseket.)

Orbán Viktor már 2018 nyarán megmondta Brüsszelben, ha beépítik, akkor ő megvétózza az egész költségvetést. Úgyhogy a terv fiókokban vagy merevlemezeken lappangott, néha egy-egy politikus szóba hozta, de a jogszabállyá váláshoz tartó úton nem haladt előre.

Olvasd tovább 4 forintért!

Az első 1000 új előfizető most szinte ingyen kipróbálhatja, milyen a Kör tagjának lenni.

Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.