Palkovics László lett a győri egyetem kuratóriumi elnöke

MUNKABÍRÁS
2022 december 08., 20:07

Nem került az út szélére a miniszterségről novemberben lemondott Palkovics László. Előbb a Honvédelmi Minisztérium egyik cégéhez került igazgatónak,

most pedig a a győri Széchenyi István Egyetemet fenntartó kuratórium elnökének nevezték ki. Az egyetem közleménye szerint egyben ő látja el a vagyonkezelő holding vezetői feladatait is. Ugyanebben a kuratóriumban ül Szijjártó Péter külügyminiszter és Dézsi Csaba, Győr fideszes polgármestere is. A Telex beszámolója szerint ezzel egy időben az alig másfél éve kinevezett rektor, prof. Baranyi Péter Zoltán lemondott. A kuratórium a közeljövőben gondoskodik új rektor megbízásáról.

photo_camera Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Azt, hogy az állami egyetemek többsége alapítványi fenntartásba kerüljön, éppen Palkovics László vezényelte le miniszterként. Miközben csökkentette az intézmények autonómiáját, az élükre állított kuratóriumokat vállaltan politikusokkal vagy fideszes káderekkel töltötték fel. Palkovics korábban a kínai Fudan alapítványát vezette, de onnan idén májusban kitették.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.