Kiszállt a Nézőpont Intézetből a megmondóember, Mráz Ágoston Sámuel

érdekes adat
2022 december 22., 15:22
comments 11

Kiszállt a kormányközeli Nézőpont Intézet éléről - és tulajdonosi köréből is - annak megmondóembere, Mráz Ágoston Sámuel, írja a hvg. Mráz helyére Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója ül a vezetői székbe.

A Nézőpont Intézet éves árbevétele a 2 milliárd forintot közelíti. A hvg szerint Mráz üzletrészét a Nézőpont Csoport vette át, amelyben korábban maga is résztulajdonos volt, de idővel az összes részvény a csoport alapító-tulajdonosához, Győri Tiborhoz került. Győri korábban Simicska Lajos, majd Habony Árpád üzlettársa lett, és évtizedek óta segíti Orbán Viktor munkáját. Orbán tavaly beszédet mondott az akkor tizenöt éves Nézőpont ünnepi rendezvényén, amelyről itt írtunk részletesen.

A Nézőpont nyáron épp a miniszterelnök erdélyi látogatásához időzítve tett közzé egy „kutatást”, amelyből azt hozták ki, hogy már a románok is egyre jobban kedvelik őt. Szerintük, habár Orbán népszerűsége évről évre nő az ország lakosságának körében, ennek a váratlan emelkedésnek a hátterében a magyar kormány olyan intézkedései állhatnak, mint a benzinárstop - amely azóta már megszűnt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.