Ahhoz, hogy meg tudjuk ítélni, miként alakulhat az orosz–ukrán háború ebben az évben, érdemes először is röviden áttekinteni, hogy mik az elemzéseink korlátai, ezt követően lehet rátérni az egyes konkrét aspektusokra. Kétrészes tanulmányom első részében a háború folytatásának ukrán és orosz társadalmi támogatottságát, illetve az orosz katonai képességeket járom körül, míg a jövő héten esedékes másodikban az orosz gazdaság állapotát, illetve a Putyin-rendszer fenntarthatóságát elemzem.

Előítéletesség az elemzésekben

A háború további eseményeinek megítélését sokszor megnehezítik az olyan előítéletek, prekoncepciók, amelyeket megkérdőjelezhetetlenül igaznak hiszünk, és ezekre alapozzuk a gondolkodásunkat. Nevezhetjük ezeket a sarokköveket axiómáknak is. A háború értékelését ezen logika mentén elsősorban az viheti félre, ha kiderül, hogy az axiómák esetleg mégsem megkérdőjelezhetetlenek, esetleg konkrétan nem is igazak. A filozófiában ismert alaptétel, hogy egyetlen axiómára is fel lehet építeni egy teljes axiómarendszert, ami önmagán belül teljesen logikus és koherens – ha azonban a kiindulási axióma hibás, akkor az egész felépített rendszernek nem sok köze lesz a valósághoz.

A helyzetet bonyolítja, hogy egyes kiindulópontok esetében időben változik, hogy azok mennyire igazak. Jó példa lehet erre az Ukrajnával szembeni orosz hagyományos erőfölény kérdése, vagy az a feltételezés, hogy az orosz vezetés folyamatosan, homogén módon az elnök mögött áll, de említhető az a remény is, hogy a szankciók térdre kényszerítik Oroszországot. Az alábbiakban ezt a három kérdéskört részletesen is kifejtem, részben itt, részben az elemzés második részében.