Hiába egyre olcsóbb a gabona, a szakértő szerint marad a kenyér magas ára

gazdaság
2023 január 09., 10:51
comments 1

Hullámzó évet tudhat maga mögött az agrárszektor. Bár már évek óta fokozatosan drágulnak a gabonafélék, az orosz-ukrán háború erre a területre is nagy hatást gyakorolt. A harcok kitörésével az ukrán export leállt, a gabona ára pedig jelentősen megemelkedett, ami az egész piacot magával húzta, elképesztően magas árakat produkálva Európa-szerte. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy 1 tonna búza ára például 90 ezer forintról hirtelen 150 ezerre, 1 tonna kukoricáé pedig 90 ezer forintról 130 ezerre nőtt.

link Forrás

Az elképesztően magas árak miatt júniusra szinte teljesen eltűntek a vevők, ami alig két hét alatt 10 százalékos árcsökkenéshez vezetett a terménypiacon. Ehhez hozzájárult az is, hogy közben nagyjából rendeződtek az ukrán szállítási gondok is, bár Oroszország azóta egyszer már felfüggesztette a gabonaexportról szóló megállapodásban való részvételét. November eleje óta pedig egy folyamatos árcsökkenés tapasztalható, aminek Berta László gabonakereskedelmi szakértő szerint több oka is van: a globális gabona- és olajosmag-kínálat jelenleg kielégíti a piac igényeit, az őszi vetések állapota is megfelelő, és a világ egyik fő exportáló országának, Ausztráliának, idén kifejezetten bőséges a gabonatermése.

Hiába azonban a nagy árcsökkenés, a késztermékek árai továbbra is emelkednek. Ez többek közt annak köszönhető, hogy az emelkedő alapanyagárak folyamatosan épülnek be a termékek előállítási költségeibe, amit a kenyér ára is jól tükröz. Az elmúlt egy évben ugyanis, a félbarna és a fehér kenyér ára közel 82,5 százalékkal emelkedett, ami a környező országokhoz képest is kiemelkedően magasnak számít. Berta szerint ez azért van, mert Magyarországon az elmúlt években a közszükségleti cikkek, így a kenyér ára is szembetűnően alacsony volt a környező országokhoz képest. A mostani áremelkedésekkel pedig „átléptünk egy szintet, ahová többet nem fogunk visszatérni.” Így hiába csökken a gabonafélék ára, a szakértő szerint annyiért már nem fogunk tudni kenyeret venni a boltokban, mint pár évvel ezelőtt. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy „az az áremelkedési nyomás, ami nyersanyagoldalról indult meg, az nincs többé”, tehát nem kell arra számítani, hogy a tavalyi tempójú áremelkedés 2023-ban is folytatódni fog.

Azt, hogy idén pontosan hogyan alakul a gabonapiac, egyelőre a rengeteg változó miatt nem lehet megmondani. Berta szerint a mostani árcsökkenés az idei év elején még maradhat, mivel a világ két nagy termelő régiójában, Ausztráliában és Dél-Amerikában jelenleg nincsenek jelentős problémák. Kiemelte, hogy a kínai Covid-helyzet erre is hatással lehet, mivel Kína Dél-Amerika legnagyobb felvevőpiaca. Ha pedig Kínában stagnálni vagy esetleg csökkenni fog a fogyasztói kereslet, nálunk sem kell további jelentős áremelkedésre számítani, mivel azt az erőteljes kínai keresletnövekedés szokta beindítani.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.