Közel ötven évig beszélni sem lehetett róla, ezért nincs annyira a köztudatban, hiába emlékeznek meg róla ilyenkor, január közepén már jó ideje Salgótarján régi központi temetőjében. 1944. január 13-án délelőtt 11 óra 30 perc körül tizenhat sízőt temetett maga alá a lavina a Radnai-havasokban, többségük levente volt, mindössze egy ember élte túl a szerencsétlenséget. Ez Magyarország mindmáig legtragikusabb sportbalesete.

A salgótarjáni acélgyár leventecsapatában több országos bajnokságot nyert síző is volt. A két világháború közötti leventemozgalom a katonai képzés előszobáját jelentette, a 12-21 éves, jórészt az iskolából kimaradt fiúk (az utolsó években lányok is) testnevelése, valamint nemzeti, vallásos nevelése volt a cél. A második világháború végnapjaiban a nyilasok őket is behívták katonának vagy inkább ágyútölteléknek a szovjet hadsereg ellen. A szervezetet a háború után feloszlatták, parancsnokát, Béldy Lajos vezérezredest kötél általi halálra ítélték, amit kegyelemből életfogytig tartó börtönbüntetésre módosítottak. A rabkórházban halt meg 1946-ban. 1994-ben felmentették a vádak alól.

Fel a Horthy-csúcsra