A Katar-gate-ben megvádolt Eva Kailit kínozták a kihallgatáson az ügyvédje szerint

eu
2023 január 20., 09:27
comments 14

Eva Kaili európai parlamenti képviselő ügyvédje csütörtökön azt mondta, hogy védencét „középkori” helyzetekbe kényszerítették a belga hatóságok a kihallgatása során, miután letartóztatták a Katar-gate-ben való állítólagos részvétele miatt.

Eva Kaili, az Európai Parlament bűnszervezetben elkövetett korrupció és pénzmosás gyanújával vizsgálati fogságba helyezett görög alelnöke.
photo_camera Eva Kaili, az Európai Parlament bűnszervezetben elkövetett korrupció és pénzmosás gyanújával vizsgálati fogságba helyezett görög alelnöke. Fotó: ERIC VIDAL/AFP

Michalis Dimitrakopoulos ügyvéd állítása szerint Kailit 16 órán át hallgatták ki, magánzárkában tették őrizetbe, ahol folyamatosan égtek a lámpák, és amikor a hideg miatt kért még egy takarót, megtagadták tőle. A „középkori kínzási módszereket” a rendőrség épületében alkalmazták. Az Euractiv kereste az ügyben a belga szövetségi ügyészséget, de nem kaptak választ.

Kaili csütörtökön ismét kérvényezte a szabadlábra helyezését, de azt a bíróság elutasította. Arra hivatkoztak, hogy fennáll a veszélye annak, bizonyítékokat semmisítene meg, és az befolyásolná a nyomozást.

Kailit három másik EP-képviselővel együtt december elején vették őrizetbe a belga rendőrök, és a gyanú szerint Katartól fogadtak el pénzeket azért, hogy tompítsák az országot ért kritikákat. Kaili később részleges beismerést tett, majd ártatlannak vallotta magát, és kérte szabadon bocsátását.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.