Népszavazási kérelmet nyújtott be az LMP a háromezer milliárd forintból épülő debreceni akkugyárról hétfőn, írja a hvg. A debreceni civilek azóta tiltakoznak a beruházás ellen, hogy azt Magyar Levente, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára augusztusban bejelentette, a gyár pénteki bemutatkozó fórumán pedig eluralkodott a káosz.
Augusztusban megírtuk, hogy háromezer milliárd forintból épül akkumulátorgyár Debrecenben, a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL) második európai üzemét hozná létre itt. A város mellett építkező gyár képviselői januárban egy lakossági gyűlésen igyekeztek bemutatkozni, miközben Papp László fideszes polgármester a kedélyeket próbálta csillapítani. Nem sikerült neki: a környezeti károk miatt aggódó helyiek Rácz Róbert főispánt többször is lehazaárulózták, az emberek bekiabáltak, fújolták és kifütyülték a felszólalókat, egy nőt pedig megtámadtak. A magyar állam 88 milliárd forinttal szállna be a beruházásba.
Keresztes L. Lóránt, a párt Fenntartható Fejlődés bizottságának elnöke a kérdés beadása után villám-sajtótájékoztatót tartott Facebookon, ahol azt mondta, a felépítendő CATL-gyárnak hatalmas a víz- és energiaigénye, a kormány pedig ezzel „gyakorlatilag semmibe veszi” az energiaválságot. Szerinte ráadásul az akkugyárak rendkívül veszélyes technológiával dolgoznak, óriási kockázatot jelent például a szennyezés veszélye. Az LMP által beadott népszavazási kérdés így szól:
„Egyetért-e azzal, hogy akkumulátor gyártására szolgáló üzemet csak akkor lehessen létesíteni egy településen, ha azt az ott lakó választópolgárok helyi népszavazás útján kifejezett döntésükkel támogatják?"
Megérintette egy férfi karját, aki erre arcon vágta.
Közben a fideszes polgármester próbálta nyugtatni a kedélyeket.
A kormány szerint ez Magyarország történetének legnagyobb beruházása.