Közpénzből fizette be a 18. kerületi önkormányzat a polgármestert az ATV műsoraiba

tévé
2023 január 23., 07:09

Szerződéssel igazolja Budapest 18. kerületi önkormányzata, hogy közpénzből fizették be Szaniszló Sándor DK-s polgármestert az ATV több műsorába, köztük az Egyenes Beszédbe is, írja a 24.hu közérdekű adatigényléssel megszerzett papírok alapján. A csatorna ezt tagadja.

A lap szerint a Szaniszló – aki nem mellesleg a legtöbbet szereplő kerületi polgármester lett az ATV-nél tavaly – vezette 18. kerületi önkormányzat korábban egy 3,5 és egy 4,5 millió forintos megállapodást kötött az ATV-vel, ami szerint a képviselő a Start című műsorban egyszer, A nap híre adásaiban négyszer, az Egyenes Beszédben nyolcszor szerepelt. Utóbbi a legnézettebb politikai vitaműsor, kampányidőszakban akár 300 ezren is rákapcsolhatnak.

Az etikai kérdések mellett - mondjuk, hogy pártatlannak nevezhető-e egy televízió, ha politikusok bevásárolják magukat a műsorokba - jogi buktatói is lehetnek az esetnek: a médiatörvény szerint ugyanis az olyan műsorokban, mint az Egyenes Beszéd, fel kellene tüntetni, ha valaki anyagilag támogatta az adást. Az ATV a 24.hu megkeresésére cáfolta, hogy Szaniszló pénzért szerepelt volna az Egyenes Beszédben. Szerintük

„a szerkesztők saját döntésük és kizárólag szakmai szempontok alapján hívták a műsorba szerepelni."

Horváth Csaba zuglói polgármester az Egyenes Beszédben
photo_camera Horváth Csaba zuglói polgármester az Egyenes Beszédben Fotó: ATV/Youtube

Korábban egyébként több ellenzéki politikusról, Horváth Csaba zuglói, Déri Tibor újpesti és Kiss László óbudai polgármesterről is kiderült, hogy önkormányzati szerződésük van az ATV-vel, de a kormányoldalról is született ilyen megállapodás: Karsay Ferenc, Budafok fideszes polgármestere például éveken át fizetett, hogy szerepelhessen a csatorna Start Plusz című műsorában - amelyben megjelenhetnek fizetett interjúk is.

A 24.hu-nak korábban megszólaló szakember szerint általános probléma, hogy nincs elég alaposan szabályozva, hogyan lehet - és nem lehet - közpénzt elkölteni a médiában, igaz,

az átláthatóbbá tétel nem is áll senki érdekében a választókon és a közpénzt fizetőkön kívül.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.