• A magyar munkavállalók 7-8 százaléka lehet munkafüggő, de hiába a sok érintett, még mindig kevés szó esik a helyzetükről.
• Pedig lehet tudni, hogy a munkafüggők egyáltalán nem boldogok attól, hogy ennyire sokat dolgoznak, és egy sor egészségügyi probléma is megjelenhet náluk.
• Hazai kutatások szerint a nők veszélyeztetettebbek, és a munkafüggőség nagyon erősen érintheti a civil szektort.
• A munkafüggőség visszaszorításához annak a társadalmi üzenetnek is meg kéne változnia, hogy az a jó, ha valaki nagyon sokat dolgozik.
• Kun Bernadette pszichológus, az ELTE PPK egyetemi docense tavaly megjelent könyvében foglalkozott olyan kérdésekkel, mint hogy mitől lesz valaki munkafüggő, vagy hogy mi segíthet leküzdeni ezt az állapotot. Interjú.

Miről beszélünk, amikor munkafüggőségről beszélünk? Ez egy hivatalosan jegyzett kórkép? Vagy egy munkahipotézis, ami segíthet megérteni, hogy sokan miért dolgoznak annyit?

A munkafüggőség nem egy diagnosztikus kategória, nincs ott a mentális betegségek között a WHO által kiadott nemzetközi kódrendszerben, a BNO-ban, ahova például a közelmúltban a kiégés már bekerült mint egészségi állapotot rontó tényező; és nincs benne az Amerikai Pszichiátriai Társaság által kiadott DSM-ben sem. Tehát hivatalosan nem mondhatjuk rá, hogy betegség vagy kórkép lenne, de közben már jóval több, mint egy munkahipotézis: a fogalom több mint 50 éves, de igazán az ezredfordulót követően kezdtek csak el jobban foglalkozni vele. Többféle definíciója is létezik, és a fogalom létjogosultságát ma már a pszichológia és az addiktológia is elfogadja. Hogy ez egy szindróma vagy tényleg addikció vagy csak valamilyen átmeneti probléma, ezek nagy kérdések, melyekről még zajlanak viták.

Mi a munkafüggőségnek az a definíciója, amit a legjobban használhatónak gondol?

Olyan mértékű munkavégzés, ami nem a pénzért történik, hanem belső kényszerek miatt, melyek a személyt olyan tartós túlmunkába viszik, ami aztán káros következményekkel jár. Elsősorban a saját maga szempontjából, de akár a környezete, családja szempontjából is.

Én az addikciós megközelítésben foglalkozom ezzel a kérdéssel, és eszerint ugyanazok a kritériumok feleltethetők meg a munkafüggőségre, mint más addikciókra. Például az, hogy az adott tevékenység már nem segíti a mindennapi életet és a jóllétet, hanem inkább elvesz belőle. Más függőségeknél, például az alkoholizmusnál vagy a szerencsejáték-függőségnél is ugyanezt látjuk: az adott tevékenység eleinte sok pozitívat ad az embernek, de egy bizonyos szint után megjelennek azok a következmények, melyek már rombolják az illető életét.

A munkafüggőség esetén is azt látni, hogy bár egy produktív tevékenységről van szó, aminek az anyagiaktól a munkahelyi elismerésen át lehetnek pozitív hozadékai, de nagyon sok olyan járulékos költsége van, melyek idővel negatív irányba billentik a mérleget. Lehet, hogy valaki elért egy magasabb fizetést, vagy díjakat, elismeréseket kap a munkahelyén, de közben egészségügyi problémái lehetnek, megjelenhet a szerhasználat az életében, kiégés vagy depressziós tünetek alakulhatnak ki nála. Emellett elsivárosodhatnak a társas kapcsolatai, nőhet a konfliktusok száma, a munka-magánélet egyensúly teljesen felborul, ami a családi kapcsolatok megromlásához vezethet.

Vagyis ha azt látjuk, hogy a káros következmények elhatalmasodnak, akkor mindenképp egy maladaptív tevékenységről van szó. Ráadásul idővel megjelenhet a tolerancia, azaz hozzászokás is. Ahogy a szerencsejátékos esetében eleinte mondjuk 10000 forint eljátszása örömet okoz, egy idő után ez már nem elég neki, növelnie kell az adagot. Ugyanígy a munkafüggőkkel is ez a helyzet: egyre többet dolgoznak, egyre nagyobb célokat tűznek ki, mindig az az érzésük, hogy többet kell csinálniuk. Esetükben is léteznek megvonási tünetek: ha a munkafüggő valamiért nem tud dolgozni, mentálisan rosszul érezheti magát, feszült lesz, bűntudatot érezhet.

Hogyan lehet meghatárolni, hogy valaki munkafüggő vagy mondjuk csak egzisztenciális szorongásból érzi úgy, hogy sokat kell dolgoznia?

A munkafüggőkkel készült kutatásból rendre az derül ki, hogy az anyagi motivációk egyáltalán nem jelennek meg náluk. Ha valaki azért dolgozik sokat, mert egzisztenciális okokból van erre szüksége, ott valószínű, hogy nem munkafüggővel van dolgunk. Ha benn is volt a munkahelyén 10-12 órát, utána megkönnyebbül, hogy vége, befejezte a teendőit arra a napra. De egy klasszikus munkafüggő ezt nem tudja így elhatárolni, viszi haza a munkáját, minimum a fejében. A kutatásokban amúgy nem látni, hogy a munkafüggők más anyagi helyzetben lennének, és a motivációs tanulmányok sem támasztják alá, hogy azért dolgoznának többet, hogy gazdagabbak legyenek.

Náluk ehelyett más külső, társas motivációk számítanak: szeretnének megfelelni valakinek, elismerésre vágynak, az jelenti számára a motivációt, ha megdicséri a főnök, ha sikeresnek tűnik a kollégái előtt. És ami még fontosabb, az a belső motiváció, hogy elkerüljék a rossz érzést, amit az okoz, hogy nem dolgoznak eleget, hogy bűntudatuk, szégyenérzetük legyen. Azért dolgoznak, hogy ezt ne érezzék. És ez nagyon fontos, mert mindig felmerül kérdésként, hogy a munkafüggők élvezik-e a munkájukat, és a kutatások rendre arra utalnak, hogy nem: ez egy olyan kényszer, amit ezek a belső szorongások, az önértékelési problémák és a nagyon magas perfekcionizmus hajtanak.

A munkavállalók hány százalékát érintheti a munkafüggőség?

Négy országból tudunk reprezentatív eredményekről: itthon több adatfelvétel is volt, 2015-ben és 2019-ben, és mindkét kutatásunkból az derült ki, hogy a hazai munkavállalók 7-8 százaléka lehet munkafüggő. Ugyanezzel a módszertannal Norvégiában ugyanezt a gyakoriságot mérték, míg Németországban egy friss kutatás kicsivel magasabb, 9,8 százalékos előfordulást mutatott ki. Ehhez képest nagyon más a dél-koreai eredmény, ahol a munkavállalók 39 százaléka munkafüggő, ami biztosan a kulturális különbségeknek, a teljesen másmilyen munkaetikának tudható be. Most zajlik egy kutatás, aminek a felhívása megjelent a 444-en is, ami ugyan nem lesz reprezentatív, de 60 ország vesz részt benne, ezért izgalmas lesz látni, milyen kulturális különbségek mutatkoznak.

Milyen típusú munkahelyeken jellemző inkább a munkafüggőség? És vannak szektorok, melyek jobban érintettek?

A munkafüggők esetében abszolút felülreprezentált a szellemi munkát, illetve a számítógépes-irodai munkát végzők aránya. Előzetesen arra számítottam, hogy a magánszektorban lesz kiemelkedőbb a munkafüggőség, a multiknál, ahol a profitorientáltság, a verseny jobban előtérben van. De nem így lett: az állami szférában is magasabb lett az arány, mint a magánszférában, és kiugró értéket a civil szektorban mértünk.

Ez nagyon érdekes eredmény, és egyelőre csak hipotézisek vannak arról, hogy mi okozhatta. Az egyik lehetséges magyarázat, hogy a civil szektorban sokan - mivel nemes ügyekért dolgoznak és másoknak próbálnak segíteni - úgy érezhetik, muszáj minden idejüket a hivatásukkal tölteniük.

Ezt a feltevést támaszthatja alá az is, hogy tudjuk, a segítő szakmákban, például az egészségügyben vagy a pszichológusok között, de akár pedagógusok esetében is, azaz ahol intenzíven kell foglalkozni emberekkel, nagyon magas a kiégés aránya. Ehhez kapcsolódik a szintén segítő szakmákból ismert helfer szindróma, amikor a segítő túlzottan azonosul azzal, akinek segíteni szeretne, és emiatt a saját szükségleteit is teljesen háttérbe szorítja. Izgalmas kérdés, hogy a munkafüggőség összefügg-e ezzel, de erről még nem készültek kutatások.

Az is felmerülhet magyarázatként, hogy mivel a segítőszakmák sokszor anyagilag kevésbé megbecsültek, sokan az elvégzett munka fontosságával magyarázzák meg maguknak, hogy miért csinálják ezt?

Igen, elképzelhető, hogy itt egy kognitív disszonancia redukcióval állunk szemben: ha már nem keresek többet, akkor megmagyarázzam, hogy miért csinálom. Hogy muszáj még többet belefektetnem, mert különben mi lesz azokkal az emberekkel, akikért felelősséget vállaltam. Ez valóban egy nagyon izgalmas és a pedagógusok esetében nagyon aktuális kérdés: mi motiválhatja őket, ha a külső, anyagi megerősítés hiányzik. A munka szeretete lehet például az egyik magyarázó ok, de ez nem egyenlő a munkafüggősséggel.

Mit tudni arról, hogy mitől válik valaki munkafüggővé? Otthonról hozzuk vagy a munkahelyen alakul ki?

Az okokkal kapcsolatos kérdésekre mindig a legnehezebb válaszolni, hiszen utánkövetéses, hosszú kutatásokra lenne szükség, hogy biztosak lehessünk a válaszban. De amit enélkül is látunk, az elég triviálisan hangozhat: ez is, meg az is számít. Az addikcióknál általában is elmondható, hogy a személyiség, a családi háttér és a szociodemográfiai közeg együttesen eredményezheti, hogy mondjuk valaki szerfüggő lesz.

A munkafüggőségnél is azt látjuk, hogy személyiségtényezők, családi jegyek és a munkahelyi környezet is jelenthetnek rizikófaktort. A személyiségjegyek között három a legfontosabb: az alacsony önértékelés, melynek alapjai a gyerekkorba nyúlnak vissza, a magas perfekcionizmus, azaz hogy saját magunkkal szemben irreálisan magas elvárásokat támasztunk, ráadásul másoknak nagyon erősen bizonyítani is akarunk mellé, végül harmadikként a negatív affektivitás, ami azt fedi le, hogy valakinek mennyire van hajlama arra, hogy negatív érzelmeket éljen át, elbizonytalanodjon, labilis legyen érzelmileg.

A munkafüggőknél tapasztalt több érzelmi nehézség is azt mutatja, hogy nem boldogabbak másoknál, vagyis nem arról van szó, hogy rengeteget dolgoznak, de cserébe a megerősítések boldogabbá teszik őket. Ezek mellett vannak még más fontosnak tűnő személyiségvonások is, csak ezekről egyelőre kevesebb a kutatási eredmény. De úgy tűnik, hogy a munkafüggőkre jellemző a kényszeresség és az impulzivitás, azaz hogy kevésbé fontolják meg a jövőbeli következményeket, hirtelen döntéseket hoznak.

A család esetében azt látjuk, hogy rizikófaktort jelenthetnek az otthoni túl magas elvárások. Persze minden szülő azt szeretné, ha a gyereke jól teljesítene, de van, amikor a gyerek azt tapasztalja otthon, hogy csak akkor dicsérik és szeretik, ha letett valamit az asztalra. Számít az is, hogy a szülők hogyan viszonyulnak a saját munkájukhoz. Ha azt mutatják otthon, hogy a munka mindennél fontosabb, azt eltanulhatják a gyerekek is.

És rizikófaktor az is, ha egy gyereknek túl hirtelen kell felnőnie, mert mondjuk egy betegség vagy valamilyen addikció, például a szülő alkoholizmusa miatt már fiatalon felnőtt szerepbe kényszerül otthon, és mondjuk 8-10 évesen már el kell látnia a kisebb testvérét. Ezt parentifikációnak nevezzük, és ennek számos oka lehet, sokszor a szülők nem is hibáztathatók érte. Ám ez is eredményezheti azt, hogy az érintett gyerekekben megjelennek a magukkal szemben támasztott túlzó elvárások, és nagyon fiatalon már „felnőttesen” viselkednek.

A munkahelyeknek is nagyon sok olyan szervezeti tulajdonsága lehet, amely az arra hajlamos embert be tudja húzni a munkafüggőségbe. Ilyen munkahelyi környezeti jellemző például, ha nem tartják tiszteletben a magánéletet, ha irreálisan magasak a követelmények, ha nem a konstruktív versengést támogatják, és ha a vállalat azt az üzenetet közvetíti, hogy a győztes visz mindent. De az is ilyen, ha csak azokat a kollégákat dicsérik meg, akik mindig elérhetőek és soha semmire nem mondanak nemet.

És végül nagyon fontosak a túlmunkával kapcsolatos társadalmi elvárások és üzenetek, hogy hogyan tekintünk a munkamániára és mennyiben támogatja ezt a társadalom.

Erről akartam is kérdezni, mert itthon mintha még mindig nagyon erősen ez a narratíva lenne a meghatározó, politikusoktól és híres emberektől is rengeteget hallunk arról, hogy mennyit dolgoznak.

Igen, főleg a munkafüggőhöz képest puhább munkamániás fogalom népszerű itthon, több híresség is így jellemezte önmagát. Politikusok, színészek, sportolók beszélnek arról, hogy munkamániásként mennyire sokat dolgoznak, és ez legtöbbször nem negatív kontextusban jelenik meg, hanem hogy ezért tartanak ott, ahol. És azt általában nem fejtik ki mellette, hogy ez hogyan csapódik le az életük egyéb területein. Hosszú Katinka volt például az, aki már beszélt arról is, hogy ennek milyen rossz hatása volt az életére.

Ezért is lehetnek hasznosak ezek a kutatások meg a cikkek, mert talán lassan már túl vagyunk azon, hogy a munkamániát hallva az legyen az általános benyomás, hogy ez egy jó dolog.

Tavaly tavasszal jelent meg a munkafüggőségről szóló könyve, akkoriban sok interjút is adott, voltak, akik például akkor megkeresték azzal, hogy magukra ismertek, megszólította őket a könyv?

Ismerősök és ismeretlenek is írtak. Volt, aki saját magán ismerte fel a tüneteket, és írt, hogy úristen, ez rólam szólt. Volt egy kutató, aki arról írt, hogy nagyon sokat adott neki a könyv, de bárcsak azelőtt olvasta volna el, hogy ráment a munkafüggőségre a házassága. De ezek a felismerések már a könyvem megjelenése előtt megindultak. Fontos szerepe volt ebben Gyurkó Szilvinek, aki 2019-ben Szilvi vagyok. Munkafüggő. címmel írt munkamániájáról, és hogy ez mennyi problémát okozott az életében.

A munkafüggőség felismerése még mindig iszonyatosan nehéz, mert társadalmilag még mindig támogatott jelenségről van szó, ráadásul sok kézzelfogható megerősítés létezhet, ami miatt nem könnyű ebből kiszállni. Ez általában igaz a többi függőségre is: egy szerencsejáték-függő mindaddig, amíg nem veszített el mindent vagy nem halmozott fel több millió forintos tartozást, sokszor arra gondol vissza, amikor nyert. És a nagy számok törvénye alapján persze, hogy nemegyszer nyert is.

Ugyanígy, a munkafüggőségnél nehezebb elengedni a pozitív élményeket, főleg, ha közben nincs más örömforrás az életünkben. Ha valakinek ennyire csak a munka az élete, a baráti kapcsolatai odalettek, hobbijai már nincsenek, akkor nehéz abban új támpontot kapnia, hogy mit csináljon munka helyett.

Kutatásaik egyik visszatérő állítása, hogy a munkafüggőség nem csak lelkileg megterhelő, de testi, egészségügyi problémákhoz is vezethet.

Igen, amikor munkafüggő személyekkel készítettünk több órás mélyinterjúkat, akkor tűnt fel, hogy a sok téma között nagyon gyakran maguktól hozták fel, hogy különböző egészségügyi problémáik vannak. Sok minden előjött, alvási nehézségek, emésztési problémák, diabétesz, stresszel összefüggő kardiovaszkuláris betegségek, és nemzetközi kutatásokból is ismertek ezek az összefüggések.

Nem egyszer szóba került az is, hogy a túlzott munkavégzés okozta stresszt többen dohányzással próbálják levezetni, és az egyik új kutatásunkból látjuk azt is, hogy a munkafüggőknél gyakoribb a különféle legális és illegális stimulánsok használata. Érdekes módon a kávéfogyasztás nem jelenik meg náluk nagyobb mennyiségben, talán azért, mert a kávézásnak az éberség fokozásán kívül más funkciói is vannak, például a közös munkahelyi kávézás mint társas esemény. Ugyanakkor az energiaitalok megnövekedett fogyasztása, illetve az amfetamin és a kokain fogyasztása valamelyest gyakoribb a munkafüggők körében.

Az interjúalanyok közül még a kiégést említették sokan: vagy már át is élték, vagy úgy érezték, hogy éppen benne vannak. Feltételezhető, hogy a két probléma úgy követi egymást, hogy előbb van egy nagyon intenzív munkafüggősségi időszak, majd ebből törvényszerűen, ha nem tudja kezelni, megjelenik a kiégés.

Van különbség a férfiak és a nők között a munkafüggőséggel kapcsolatban?

Magyarországon a nők veszélyeztetettebbek, ezt a mi kutatásaink alátámasztották. Ez azért érdekes, mert nemzetközi szinten nem látni ezt a különbséget. Általánosságban elmondható, hogy mindkét nemnek megvan a maga keresztje: a férfiaknál a versengés erősebben tud megjelenni, és hatnak azok a szerepelvárások is, hogy a férfi legyen a kenyérkereső, és ő tartsa el a családot. Ezzel összefügg az is, hogy Magyarországon a férfiaknak jellemzően még mindig magasabb a fizetése.

De talán éppen ez az, ami egyes nőket a több munka vállalására sarkalhat: azt érzik, hogy csak akkor érvényesülhetnek, ha még többet tesznek le az asztalra. Bár az elmúlt évtizedekben történt itthon változás, látjuk, hogy a férfiak már több láthatatlan munkát végeznek otthon, mint korábban, de még mindig a nők végzik a láthatatlan munka nagyobb részét. És emellett kell a legtöbb nőnek teljes állásban úgy teljesítenie, hogy előre is jusson a szakmájában. Mindez pedig fokozhatja benne azt a késztetést, hogy még többet dolgozzon azért, hogy elismerjék. Azt gondolom, hogy ez lehet az egyik oka annak, hogy a nőket jobban érintheti a munkafüggőség.

Mit tehet az, aki felismeri magán a munkafüggőség tüneteit? Az keveseknek lehet opció, hogy akkor hagyják ott a munkahelyüket, és keressenek valami mást.

Persze, nincs mindenkinek lehetősége arra, hogy felmondjon, és nem is feltétlenül ez a megoldás. Bár egyeseknek segíthet a sabbatical, ez Magyarországon még mindig nagyon ritka. Ráadásul kérdés, hogy az átmeneti munkahelyváltások mennyit segítenek. Mert ha a munkafüggőség mélyebbről gyökerezik, és erre azért vannak kutatási adatok -, akkor egy új munkahelyen ugyanúgy elő fognak jönni a problémák: nem fog tudni nemet mondani a feladatokra, mindig túlzottan bizonyítani akar majd.

Ezért jó, ha valaki segítséget kér, pszichológushoz fordul, elkezd dolgozni magán, hogy kiderítse, mi a gyökere annak, hogy ennyire elégedetlen önmagával, és hogy folyamatosan másoknak akar megfelelni.

A könyvemben próbáltam néhány hétköznapi apró lépést is felvetni, ezek elsősorban a tudatosítást segítik. Például, hogy naplózzuk, mennyit dolgozunk, és hogy mennyi időt töltünk egyéb dolgokkal. Vagy gondoljuk végig, hogy mik azok a tevékenységek, például kirándulás, találkozás a barátokkal, amiket tíz éve még csináltunk, de most már egyáltalán nem. És érdemes mérleget is készíteni, tételesen összeszedni, hogy milyen előnyei vannak annak, hogy sokat dolgozom, és mik azok, amiket mindez elvesz az életemből.

Meg kell próbálni tudatosítani a határokat: az ebédszünet például tényleg ebédszünet legyen, ne a gép előtt, leveleket olvasva kapjunk be valamit. Érdemes apró lépésekben haladni, nem olyasmit vállalni, hogy otthon soha többé nem nyitom meg a munkahelyi levelezésemet, mert ezt aztán könnyen nem tudjuk tartani. Hanem például, hogy este nyolc óra után nem, vagy hogy vasárnaponként nem dolgozom.

Itt azért nagyon erős ellenerők is mozognak velünk szemben, az okostelefonokkal és egyéb eszközökkel ma már mindig nagyon közel vannak a munkahelyi leveleink is.

Igen, probléma az is, hogy nagyon sok minden másra használjuk ezeket a készülékeket, és ezért azt érezzük, hogy ha már úgyis ott van kéznél, akkor gyorsan csak rápillantunk a munkahelyi leveleinkre is, abból nem lehet baj.

Mit lehet tudni arról, hogy a járványidőszak a lezárásokkal és a sokaknak elrendelt otthoni munkával hogyan alakította a munkafüggők helyzetét?

Ez bonyolult kérdés, mert nagyon sok tényező számíthat. Például az, hogy amikor elrendelték a lezárásokat, valaki egyedül maradt-e otthon, vagy a családjával, gyerekekkel élt folyamatosan összezárva. Abban az időszakban sokaknál felerősödtek az egzisztenciális félelmek is, sokan érezték úgy, hogy veszélybe kerülhet a munkahelyük. Ehhez jöttek az egészségügyi szorongások, és nemzetközi kutatásokból is tudjuk, hogy minden fajta mentális probléma felerősödött ebben az időszakban. Elképzelhető, hogy valaki még örült is annak, hogy dolgozhatott otthon, mert így legalább elterelhette a figyelmét a járványról.

Úgyhogy a feltételezésünk az, hogy egyes esetekben erősödhetett ugyan a munkafüggőség, de nem mindenkinél: lehettek olyanok is, akik hirtelen otthon találták magukat a családjukkal, kénytelenek voltak jobban kivenni a részüket a háztartási és más otthoni teendőkből, és egyszerűen nem volt annyi idejük, hogy a munkájukkal foglalkozzanak, máshova kerültek át a hangsúlyok náluk.

De ezek nagyon összetett kérdések, jelenleg is van kutatásunk, ami ezt vizsgálja: még 2018-ban készítettünk egy nagymintás, nem reprezentatív kutatást több ezer ember részvételével, és akik hozzájárultak, hogy később keressük őket, azokat visszahívtuk 2022-ben is. Így elértünk kb. 600 embert, akikről négy év különbséggel vannak adataink. Náluk elsőre nem úgy tűnik, hogy nagy változások történtek volna a munkafüggőség terén, de azt érdekes lesz megnézni, hogy akinek változott a munkafüggőség súlyossága (csökkent vagy nőtt), rájuk mi volt jellemző.

Mit tehet egy munkahely, hogy csökkentse a nyomást a munkavállalóin? Elsőre akár elképzelhető az is, hogy valahol azt gondolják, rövidtávon még jól is járnak a munkafüggő alkalmazottakkal.

Igen, rövidtávon nagyon sok az előnye, de egy idő után előjönnek a problémák: tudjuk, hogy a munkafüggők nehezebben tudnak másokkal együtt dolgozni, nagyon erős kontroll igényük van, kevésbé rugalmasak, nem adnak másnak teret. Jellemzőbb rájuk az udvariatlan viselkedés, gyakoribbak a konfliktusok is.

A munkahelyeknek ezért stratégiailag érdemes végiggondolni, hogy hosszabb távon nekik is megéri, ha olyan dolgozóik vannak, akik nem évente cserélődnek, nem kell újra a betanításukra költeniük, és hogy egy olyan közösség alakul ki náluk, amelyik tud csapatban dolgozni. Ez sok munkatípusnál produktívabb is lehet, mintha mindenki egymással versengve püföli a gépét.

Az ideális munkahelyen is cél persze, hogy a szervezeti identitás is meglegyen a dolgozókban, de tudják azt is, hogy nem jó, ha ez mindent felülír. Hogy fontos közvetíteni feléjük, hogy minket érdekel, hogy te hogy vagy, hogy hogy van a családod, és hogy jusson időd pihenésre, kikapcsolódásra. És tudjuk azt is, hogy ez megtérülhet a vállalatok számára is: a kipihent dolgozó kreatívabb lesz, jobban tud koncentrálni. A munkafüggőkkel végzett kognitív tesztekből is látjuk, hogy a munkamemória-funkcióik rosszabbak, számolási feladatok során több hibát vétenek, és ezek a hibák megjelenhetnek a munkájukban is. Ezeket mind érdemes tudatosítania egy munkahelynek, és ezzel együtt mérlegelni, hogy mennyire jó, ha kizsigerelik a dolgozókat.

Felső kép: Fiona Jackson-Downes/Cultura Creative via AFP