„Amikor a magyar katolikus egyház vezetői 2019 nyarán megtették feljelentéseiket, tudniuk kellett, hogy sokat kockáztatnak. Hogy ha terveik nem válnak be, akkor egyházon belül és kívül, itthon és külföldön is ők lesznek azok, akik nemcsak hátat fordítottak egy áldozatnak, hanem utána is mentek.” Ezzel kezdődött az a két évvel ezelőtti cikkünk, amelyben először számoltunk be róla, hogy az egyházi vezetők kezdeményezésére indult, nagyon furcsa rendőrségi eljárás során vezetőszáron vitték a cellájába Pető Attilát, és bent is tartották, amíg véget nem ért Erdő Péter ünnepi miséje augusztus 20-án. Amit amúgy Pető nem tervezett megzavarni.

A kamaszkorában egy pap által molesztált férfinak még Erdő Péter bíboros szerint is köszönettel tartozik az egyház, amiért jelentette a zaklatását, ami végül sok más áldozat előállásához és az elkövető kizárásához vezetett. Az Erdő Péter vezette érsekség „nevében és képviseletében” feljelentést tevő Süllei László helynök a tárgyaláson bocsánatot kért az eljárás során vétett hibákért, és azt kérte a bíróságtól, hogy ne ítélje el Petőt.

Ezekből a nyilatkozatokból az látszik, hogy végül az esztergomi érsekség vezetése se gondolhatta olyan jó ötletnek a feljelentést, amit ugyanakkor, állításuk szerint, már nem lehetett visszavonni. Ahogy azt korábban részletesen bemutattuk, Pető már a legelején könnyedén kiszállhatott volna az ügyből, hiszen az ügyészség ejteni akarta az ügyét „a hatóság rosszallását kifejező” megrovással. Ez a lehető legenyhébb intézkedés, a jog nem is nevezi büntetésnek, nincs gyakorlati következménye. De Pető ezt nem akarta, mert a határozat szövegében szerepelt, hogy „a gyanúsított cselekménye 2 rendbeli, a Btk. 222. § (1) bekezdésébe ütköző zaklatás vétségének a megállapítására alkalmas”, amit szerinte ő nem követett el, amikor hivatali elérhetőségeiken kereste az ügyében eljáró egyházi vezetőket. Ezeken kívül egyszer belerúgott egy bezárt ajtóba, amikor nem nyitottak neki ajtót a plébánián, de a védelem szerint ez sem meríti ki a zaklatás fent hivatkozott tényállását, amit az valósít meg, „aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetve mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, őt rendszeresen vagy tartósan háborgatja”.

Így is megérte