A momentumos a parlament rendkívüli ülésén mondta el, mennyire nincs értelme felszólalni a parlament rendkívüli ülésén

parlament
2023 február 20., 17:04
comments 12

Bár a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója mindenki meglepetésére bejelentette, hogy nem vesz részt, az ellenzéki pártok azért elmentek az általuk összehívott rendkívüli parlamenti ülésre, ahol

  • megszólalt Debrecen hangja,
  • a Momentum politikusa felszólalásában megállapította, hogy nincs értelme felszólalni, majd távozott,
  • többen elismételték az eddig is ismert kritikákat,
  • és megállapították, hogy „nagyon nehéz üres székekhez beszélni”

A témát az a Debrecenbe tervezett, kínai CATL cég akkumulátorgyára szolgáltatta, amely a napokban kapta meg a környezethasználati engedélyt annak ellenére, hogy január óta rendszeresek a tiltakozások - igaz, a Fidesz szerint Debrecenben csupán az idegen érdekeket kiszolgáló ál-debreceni aktivisták aknamunkájáról van szó.

Első felszólalóként az LMP frakciójából Kanász-Nagy Máté rosszallta, hogy a kormánypárt nem jött el a rendkívüli ülésre. Rosszallta a kormány gazdasági modelljét is, miszerint a külföldi piacra termelő német autógyárakat, és az ő átállásukhoz szükséges keleti akkumulátorgyártókat támogatják. Ez Kanász-Nagy szerint egy energia-, szociális és vízgazdálkodási válság közepén helytelen. „A profit nem előzheti meg az embereket,” sem „az élhető környezet védelmét”, indokolta a képviselő az LMP által az ügyben kezdeményezett népszavazást. Kanász zöldmosással vádolta a „technooptimista” kormányzati szereplőket.

Komjáthi Imre
photo_camera Komjáthi Imre Fotó: parlament.hu

Komjáthi Imre elismerve kollégái szakértelmét kérte, hogy „ha iparról és gyári munkáról van szó”, akkor rá hallgassanak. Felszólalásában a „munka békéjéről és a dolgozó emberek biztonságáról beszélt”. Komjáthi elmondta, hogy míg a kormány stratégiai partnereivel „a legfelső emeleten, zárt ajtók mögött, kényelmes bőrfotelekben” tárgyal, „közben odalent a magyar dolgozó némán végzi a munkáját, őt nem kérdezi meg senki”. Javasolja, hogy az állam és a munkáltató mellé harmadik félként emelje be a dolgozót a stratégiai partneri tárgyalásokba. Három pontban foglalta össze a problémákat:

  • „a stratégiai partnerek közül többen is komoly állami támogatást kapnak (...), majd tömeges létszámleépítést jelentenek be” - mondta Komjáthi, aki szerint elfogadhatatlan, hogy a vállalatok kirúgják az adófizetőket, miután elfogadták azok pénzét.
  • „Fejezzék be a munkáltatók a kollektív szerződésekből való csemegézést.” Komjáthi szerint a kormány stratégiai partnerei megszegik a szerződéseket. „Akkor a szerződés megszűnik,” abból pedig sztrájk lesz.
  • „Ne akadályozzák, sőt, írják elő a szakszervezetek megalapítását a stratégiai partnereknél.” Komjáthi szerint a magyar kormány stratégiai partnerei esetében a magyar dolgozóknak extra védelemben kellene részesülniük.


A momentumos Bedő Dávid közölte a párt álláspontját, miszerint az akkugyárat nem egy parlamenti vita fogja megállítani, nem is érti, mit keresnek a parlamentben, és hogy kivel akarnak vitatkozni. Bedő azt mondta, a Momentum tudja, hogy mi az igazság, de azt nem a parlamentben kell keresni, hanem Debrecenben. Miután Bedő megállapította, hogy 13 éve nem működik Magyarországon parlamenti demokrácia, távozott a teremből.

„Nagyon nehéz üres székekhez beszélni” - kezdte Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke. Toroczkai nehezményezte a kormány antidemokratikus hozzáállását: „meg sem kérdezték a debrecenieket”. Elmondta, hogy a demokrácia úgy működik, hogy bár vannak a teremben olyan politikusok is, akikkel nem szívesen szív egy levegőt, mégis meghallgatja őket. A pártelnök nehezményezte, hogy a kilencezer bejelentett munkahelyre valószínűleg nem magyar munkások fognak jelentkezni. Ezentúl a „balliberális képviselőkhöz” szólva elmondta, hogy akik „külföldi terroristákkal” veretnek meg egy tarsolylemez miatt embereket, azoknak „semmi keresnivalójuk a képviselőházban”. A jobbikos Z. Kárpát Dániel is felszólalt, aki szerint a „magyar koponya sokkal többet érdemel,” mint hogy 12 órás műszakokban összeszerelőként dolgozzon.

Szabó Tímea
photo_camera Szabó Tímea Fotó: parlament.hu

Szabó Tímea szerint a kormány pontosan tudja, hogy gazdaságpolitikájukkal kiszolgáltatottá teszik Magyarországot, ezért sem vesznek részt se az ülésen, se a bizottsági vitákon. Felhívta a figyelmet az akkumulátorgyárak hatalmas vízigényére, és arra is, hogy a debreceni gyár a paksi termelésnek a negyedét tenné ki, ha megépülne. Szerinte nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban az ilyen gyárakat a sivatag közepébe és nem települések közelébe teszik. Emlékeztetett az eddig megépült akkumulátorgyárak körüli problémákra, így a gödi Samsunggyári tűzesetre, az SK komáromi és jászberényi akkugyári balesetekre is.

Debrecen Hangja
photo_camera Debrecen Hangja Fotó: parlament.hu

A DK-s Varga Zoltán „egy örök klasszikussal” kezdte: „De hová tűnt Damon Hill?” Elmondta, hogy ő a debreceniek hangján szól, mivelhogy ő debreceni. „A Fidesz öldöklő háborút kezdett,” és „már az egész ország ellen visel háborút”, folytatta Debrecen egy hatvanas férfi hangján.Debrecen hangja feltette a kérdést, vajon „miért váltak hirtelen köddé az akkugyár iszonyatos vízfogyasztásáról” szóló tanulmányok. Varga szerint a pártoknak hátrébb kell lépniük, és hagyni kell, hogy a helyiek népszavazással „vegyék fel a harcot” a kormánnyal szemben.

photo_camera Fotó: parlament.hu

A napirend előtti felszólalások végeztével szavazást tartottak arról, hogy elfogadják-e a napirendi javaslatot. 33 igen 2 nem és 1 tartózkodó szavazattal határozatképtelenség miatt a napirendi pontokat nem tudták megtárgyalni, úgyhogy a rendkívüli ülés véget is ért.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.