Vitézy az M7-es szélesítése helyett a balatoni vasutat fejlesztené

közlekedés
2023 március 13., 16:46

A HVG írta meg, hogy Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkár reagált a hírre, miszerint kétszer háromsávosra bővítenék az M7-est Budapest és Székesfehérvár között.

Vitézy Facebook-bejegyzésében jelezte, hogy nem ért egyet az ötlettel, mert az autópálya-bővítés csak további forgalomnövekedéshez vezetne. Szerinte a Balaton megközelíthetőségén csak a vasúti fejlesztésekkel lehet fenntartható módon javítani.

photo_camera Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

Vitézy több javaslatot is felsorolt a fejlesztésekre. Említette az északi parti vasútvonal villamosítását, a déli szakasz teljes kétvágányosítását és a Déli Körvasút befejezését Budapesten.

Emellett azt is leírta, hogy minden létező közlekedéspolitikai és környezetvédelmi racionalitás a vasút fejlesztése mellett szól. Szerinte az autópálya-bővítést elsősorban azok szeretnék, akik hétvégékre utaznak a Balatonhoz.

Habár a déli parti fővonalat nemrégen felújították, több helyen csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok. Az északi parton pedig csak Balatonfüredig villamosították a pályát, így a Tapolcáig közlekedő szerelvényeken mozdonyt kell cserélni.