Használhatják a buszsávokat a budapesti atlétika-vb autói

belföld
2023 május 16., 14:03

A hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint az atlétikai világbajnokság lebonyolításában részt vevő járművek használhatják majd a buszsávokat a rendezvény ideje alatt.

A szövegezés alapján a kormány a világbajnokság megrendezésével kapcsolatos összkormányzati feladatok koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos kérte fel a feladatra. Ez annyiban merül ki, hogy jelölje ki a buszsáv használatára jogosult járműveket, és adja ki a részükre az ehhez szükséges jelzést, amit ki kell majd ragasztani a kocsikra. Egyébként a 2017-es budapesti vizes világbajnokság alatt is megkapták a buszsávot a rendezvény autói, akkor is rendeletben mondták ki ezt. Hat éve nem úszta meg a főváros lezárások nélkül a világeseményt, vélhetően most is lesznek kisebb-nagyobb korlátozások.

Az atlétikai világbajnokság augusztusban lesz Budapesten, a rendezvény csepeli stadionja az eddigi legdrágább, Magyarországon épült sportlétesítmény, nagyjából 250 milliárd forint ment el rá. A sportesemény kabaláját, a YOUHUU nevű racka juhot múlt héten mutatták be, a vb-t szervező cég vezérigazgatója, a korábbi köztévés Németh Balázs úgy jellemezte, hogy "szerethető, egyedi és büszke a magyarságára, vagyis minden benne van minden, amit üzenni szeretnénk". Németh egyébként korábban azt mondta, telt ház lehet a vb-n. (via: Gulyáságyú)

)