Kiszorították a tüntetőket a Lendvay utcából, csendesedik a tüntetés

  • Délután fél 5-re tüntetést hirdetett az Egységes Diákfront.
  • A Parlamentnél gyülekeztek, az Oktogonhoz vonultak.
  • Itt lezárult a hivatalos rész, de a tüntetés nem ért véget. Ezúttal a Karmelita helyett a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz vonultak.
  • Hosszú patthelyzet után a tüntetők többször nekinyomultak a rendőrsorfalnak, mire visszatolták őket. Legalább három embert kiemeltek a tömegből, és bevitték őket a sorfal mögé.
  • A rendőrök több összefeszülés után nagy erővel kijebb szorították és szétválasztották a tömeget.
  • Ez véget vetett a dulakodásnak, a tüntetők lassan fogyatkozni kezdtek.
69 poszt
Időrend
2023 május 19., 21:52

Az esemény kezd utcabálba átcsapni

Az első sorban már páran söröznek, mások énekelnek. A szembenálló felek közötti feszültség teljesen eltűnt, ahogyan ez képünkön is látszik:

photo_camera Fotó: Bankó Gábor / 444
2023 május 19., 21:37

Többen hazamentek, a helyszínen maradt tüntetők egy része leült az útra

A három tüntetői csoportból kettő erősen megfogyatkozott, csak az Andrássy út felé lévő csoportban vannak száznál többen. A harci hangulat eltűnt, inkább csak beszélgetnek az emberek.

2023 május 19., 21:19

A tömeg kérte a cipőt, a rendőrök kiadták

A tüntetők „kérjük a cipőt" skandálásba kezdtek. Erre a rendőrök kiadták a képünkön látható elveszett cipőt:

photo_camera Fotó: Czinkóczi Sándor / 444
2023 május 19., 21:18

Csőgör Péter, a kirúgott főnyomozó a tüntetők közt az első sorban

Legutóbb őrizetbe vették a Karmelitánál, majd szabadon engedték. Utána interjút adott a 444-nek, szerinte tavaly mondvacsinált okokból rúgták ki, valójában a politikai véleménye miatt.

photo_camera Csőgör Péter piros pólóban Fotó: Bankó Gábor/444
2023 május 19., 21:14

Országos akciót hirdetett június 1-re a Tanítanék és a noÁr

Az Oktogonnál már bejelentették, hogy május 30-án és június 1-én is lesz újabb tiltakozás. Mostanra megjelent a Tanítanék és a noÁr Facebook-eseménye, amiben azt írják: „az ország számos pontján fogunk egyetlen nagy, tömeges akciót szervezni az oktatásért. Keresd Te is a lakóhelyed környékén szerveződő eseményt!”

Aznap délután öt órakor tüntetés is lesz a Belügyminisztérium épületénél.

2023 május 19., 21:07

A harc egy üres épületért megy

Két tüntető és egy rendőr beszélgetését csípte el tudósítónk. Mindhárman egyetértettek abban, hogy mivel a Fidesz-székházban jelenleg senki sincs, így sok értelme nincs az üres épületért folytatott harcnak.

2023 május 19., 21:00

Három részre választották szét a tüntetőket

A Rippl-Rónai és a Lendvay utca kereszteződését elfoglalták a rendőrök. Így a három részre szakadt tüntetők nem tudnak akkora nyomást kifejteni. Azóta már nincs is dulakodás.

2023 május 19., 20:54

A Dózsa György út irányából folyamatosan érkeznek az újabb rendőrök

A tüntetők közben elhagyják a Hősök terét.