Csodát kell tennie az ellenzéknek ahhoz, hogy megakadályozza Erdoğan újabb elnökségét

külföld
2023 május 27., 05:01
  • Vasárnap rendezik a török elnökválasztás második fordulóját.
  • Az első fordulóban az elnök Recep Tayyip Erdoğan győzött, de nem szerezte meg az elnökséghez szükséges abszolút többséget.
  • Az első forduló harmadik helyezettje, Sinan Oğan is besorolt Erdogan mögé.
  • És ezen túl is majd' minden körülmény abba az irányba mutat, hogy az elnök a helyén maradhat.

2,5 millió szavazat - ennyivel győzte le két hete Erdoğan elnök a Köztársasági Néppártot (CHP) és a hatpárti ellenzéket vezető Kemal Kılıçdaroğlut a sorsfordító török elnökválasztás első fordulójában.

Az Igazság és Fejlődés Pártját (AKP) vezető államfő a szavazatok 49,52 százalékát szerezte meg, elsőszámú kihívója 44,88 százalékig jutott. A harmadik jelölt, az Atya szövetségét vezető jobboldali Sinan Oğan 5,17 százalékot szerzett. Rá 2,8 millió szavazat érkezett - alig valamivel több annál, mint amennyire szüksége volna az ellenzéknek vasárnap a fordításhoz.

Az előjelek mind az elnök újrázása mellett szólnak. Az elnökválasztás mellett parlamenti választásokat is tartottak május 14-én, amit a kormánykoalíció nyert meg, méghozzá egyértelműen. Az AKP ugyan rontott legutóbbi eredményéhez képest, és csak 268 mandátumot szerzett a 600 fős országgyűlésben, de a szélsőjobboldali Nemzeti Cselekvés Pártja (MH) 50 helyig jutott, amivel biztossá vált, hogy az eddigi kormánykoalíció pártjai lesznek többségben a parlamentben.

Ez stratégiailag is problémát jelent az ellenzéknek. Kılıçdaroğlu és szövetségesei legfontosabb ígérete úgy szól, hogy felszámolják az autokratikus elnöki struktúrát és helyreállítják a 2016-os katonai puccs óta szétvert közjogi intézményrendszert. Ehhez alkotmányt kellene módosítani, amire parlamenti kisebbségben semmi esélyük sem maradt. A stabil autokrácia és az ingatag demokrácia közül a törökök első körben előbbit választották.

Az első kör óta eltelt két hét legfontosabb eseménye az volt, hogy a királycsinálóként emlegetett Oğan bejelentette: a második körben, ahol ő már nem versenyezhet, az elnököt és pártját támogatja majd. Oğan szerint fontos, hogy az új elnök személye és a parlamenti többség ugyanazon az oldalon álljon, mert csak így biztosítható a szilárd kormányzás Törökországban. A szavazótábora ezzel együtt megosztottnak látszik: az Oğan vezette választási szövetség legerősebb pártjának (a Győzelem Pártjának) vezetője, Ümit Özdag például Kılıçdaroğlut támogatja a második fordulóban, és sokan lesznek Oğan szavazói közül olyanok is, akik el sem mennek voksolni a második fordulóban.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.