Kína tiltakozik, amiért a NATO fenyegetésként tekint rá

hadsereg
2023 június 03., 10:28

Kína „határozottan tiltakozik” az ellen, hogy a NATO többszörösen is fenyegetésként tekintsen rá – közölte áll a norvégiai kínai nagykövetség.

Az oslói kínai nagykövetség Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtöki norvégiai látogatása során tett kijelentésére reagálva adta ki a közleményét. Stoltenberg azzal vádolta Pekinget, hogy fenyegeti a vele szomszédos országokat, azokat pedig, amik nem hajlandóak együttműködni vele, elnyomja.

„Kína figyelmezteti a NATO-t, hogy hagyjon fel a térségbeli konfliktusok felkavarásával, a nyugtalanság és megosztottság előidézésével” – áll a közleményben.

Azt írják, a NATO ugyan regionális védelmi szervezet, a tömörülés egyes tagjai mégis „folyamatosan átlépik a hagyományos védelmi térségek határait, gyakran szoros katonai kapcsolatot létesítve az ázsiai-csendes-óceáni térség országaival, ami pedig a feszültség fokozódását eredményezi”.

Hadgyakorlatozó kínai repülők Tajvan körül 2022. augusztus 7-én.
photo_camera Hadgyakorlatozó kínai repülők Tajvan körül 2022. augusztus 7-én. Fotó: GONG YULONG/Xinhua via AFP

A nagykövetségi közlemény a befolyásosabb NATO-országokra és azok hatásköreire utalva úgy véli, „a nemzetközi közösség számára világos, ki jelent valódi fenyegetést a regionális és globális békére”. (MTI)