„Egy jó regény, látványos tévésorozat vagy egész estés mozi hatásmechanizmusa egészen más, mint egy konzervatív amerikai politológus mégoly izgalmas és értékes előadásáé” – írja a Mandineren L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója publicisztikájában, melyben a konzervatív intézményi építkezés eredményeiről elmélkedik. L. Simon az MCC-t, a Tranzitot és Tusványost említve arra a megállapításra jut, hogy „a konzervatív tábor intézményépítő munkája eredményes volt az előző tizenhárom évben”.

Ugyanakkor elgondolkodott rajta, hogy „milyen eredményeket is hozott a fenti keretrendszer látványos kiépítése, illetve hogy a csillogó hardver tartalmának tündöklése is hasonlóan sikeres-e. Nem mindegy ugyanis, hogy üres, de jól fizető keretekkel vagy azok létjogosultságát igazoló értékes tartalmakkal és valódi szellemi műhelyekkel rendelkezünk-e.”

A legnagyobb sikereket szerinte a „politikai stratégiaalkotást kiszolgáló, a politikai kommunikáció boszorkánykonyháját alapanyagokkal és receptekkel ellátó” területen aratták a konzervatívok – köztük ő is. Erről győzi meg őt az MCC látványos szárnyalása – az állam által részvényekkel felpumpált MCC esztergomi fesztiváljáról itt olvashatnak, a hasonlóan vitahiányos Tusványosról peddig emitt.

„Amikor viszont a kultúráról, az identitásképzésben és -erősítésben kimagasló szerepet jelentő művészeti területekről beszélünk, akkor az előttünk tornyosuló feladatokat látjuk csak, s nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy mind az emlékezetpolitikában, mind a művészeti intézményrendszer tartalommal való megtöltésében látványosak az adósságaink” – írja L. Simon, majd felsorol néhány szerinte fontos programot, szervezetet (Tokaji Írótábor, Írószövetség, Mamű Társaság), amely nem kap elég pénzt.

Végül is arra jut, hogy bár örül, hogy Tucker Carlson és egy sor neokonzervatív amerikai szakértő és tanácsadó jár nálunk, azért az „ő jelenlétük nem pótolja a friss és sokakat megszólító magyar művek megszületését vagy népszerűsítését”.

Szerinte „nem elegendő a politikának utánpótlást nyújtó versenyistállókat létrehozni, hanem még inkább segíteni kell az új és nagyszerű művek megszületését. Olyanokét, amelyek a mai fiataloknak az ő nyelvükön és indirekt mondják el: nagyszerű dolog magyarnak lenni.”