Milák nem jelentkezett az edzőjénél, nélküle indultak edzőtáborozni Dubajba

sport
január 20., 15:16

Milák Kristóf továbbra sem jelentkezett edzőjénél, így Virth Balázs csoportja az olimpiai bajnok nélkül indult a dohai világbajnokság előtti háromhetes dubaji edzőtáborba, írja a Nemzeti Sport. Milák felkészüléséről, állapotáról semmit sem tud a trénere.

„Milák Kristóf továbbra is hallgat, az élet azonban nélküle sem állt meg”

- mondta a lapnak Virth.

photo_camera Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Az utóbbi hónapokban folyamatosan téma volt az olimpiai bajnok, háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok úszó fizikai és lelki állapota, miután június közepén bejelentette, hogy nem indul a júliusi fukuokai világbajnokságon, majd lemondta a budapesti világkupát is. A párizsi olimpiára nem kezdte meg időben a felkészülést, az úszóválogatott szövetségi kapitánya szerint

a sportoló katasztrófális állapotban lehet, hiszen nem végzett érdemi munkát hónapok óta.

Milákról legutóbb január közepén nyilatkozott Sós Csaba, a kapitány akkor arról panaszkodott, hogy képtelenség kommunikálni a úszóval, senki sem tudja felvenni vele a kapcsolatot.

Kiemelt videóink