Fideszes szuverenitásvédelem: kínai óriásbank pénzeli az MVM-et

PÉNZ
január 30., 15:05
Az ICBC központja Sanghajban 2019 április 25-én
photo_camera Az ICBC központja Sanghajban 2019 április 25-én Fotó: dycj/Imaginechina

100 milliárd forintos hitelkeretről kötött szerződést 2022 őszén a Magyar Villamos Művek Zrt. és az egyik legnagyobb kínai bank, az ICBC egyik osztrák leányvállalata.

A szerződést eddig nem hozták nyilvánosságra, csak most szerezhetett róla tudomást a nyilvánosság, miután Jávor Benedek kikérte a megállapodást az állami cégtől.

Jávor adatigénylése alapján az MVM tavaly óta hatszor hívott le 100 és 250 millió euró közötti összegeket, amiket aztán néhány héten, illetve hónapon belül törlesztett. Az utolsó ilyen tételt, amit tavaly december elején jegyeztek le, még nem fizették vissza.

link Forrás

Külön érdekesség, írja a Jávor, hogy novemberben az MVM 309 milliárdos osztalékelőleget fizetett be a költségvetésbe, pont 100 milliárddal többet, mint a cég adózás utáni tavalyi eredménye. Egy héttel később hívta le az MVM azt a bizonyos utolsó 100 milliárdos összeget, amit azóta sem fizetett vissza.

Azaz egyfajta gördülő hitelmegállapodás köttetett: az MVM akárhányszor felvehet 100 milliárdot az ICBC leányától, ha az előző tételt maradéktalanul visszafizette.

Ha az alábbi állításokat egymás mögé rakjuk, minimum feltételezhető, hogy a kínai állam által felügyelt bank közvetetten finanszírozza, de legalábbis pénzeli a magyar költségvetést:

  • 209 milliárd forint volt az MVM adózás utáni eredménye.
  • Ennél épp 100 milliárddal fizetett be többet az MVM osztalékelőlegként.
  • Ekkora nagyságrendű összeget hívott le néhány nappal később az állami cég a keretszerződés alapján.

Jávor a 444-nek elmondta, hogy épp ez az eltérés volt az, ami alapján gyanút fogott kollégáival, és adatigénylést nyújtott be.

Nagy Márton megállapodást ír alá az ICBC-vel 2023 október 18-án Pekingben, Orbán Viktor hátul Csen Sze-king, az ICBC elnöke mellett áll
photo_camera Nagy Márton megállapodást ír alá az ICBC-vel 2023 október 18-án Pekingben, Orbán Viktor hátul Csen Sze-king, az ICBC elnöke mellett áll Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán/MTI/MTVA

„A Párbeszéd - Zöldek szerint elfogadhatatlan a kormányzat közvetett kínai finanszírozása, és az, hogy az állami energiacéget kormányzati fejőstehénnek használják, 300 milliárdos osztalékot véve ki az MVM-ből, miközben kínai hitellel kell megtámogatni a céget” – áll még a zöld párt közleményében.

Az ICBC-vel egyébként már két stratégiai megállapodást is kötött a kormány, egyet 2019-ben, egyet pedig épp tavaly. Ez a legnagyobb pénzintézet Kínában, sőt, az egész világon is az egyik legnagyobb. A legutóbbi megállapodáskor Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter Pekingig utazott, hogy elmondja: a kormány nagyon szeretné, ha az ICBC mielőbb fióktelepet nyitna Magyarországon. Ez még nem történt meg, de a jelek szerint a pénzük már egy ideje itt van.

Jó kérdés, mit szól mindehhez majd a Szuverenitásvédelmi Hivatal, de egyelőre ezt nem tudhatjuk meg, mert a szervezet elvileg csak februártól kezdi meg működését.