Novák Katalin hat napja nem mond semmit arról, miért adott kegyelmet a bicskei gyerekotthonban pedofil bűncselekményekért elítélt igazgató bűntársának. Annak a K. Endrének, aki hamis vallomásra akarta kényszeríteni az abúzust elkövető igazgató jelenlétében az áldozatokat.
Kedden ugyan az örmény elnökkel tartott protokolláris eseményhez kapcsolódó sajtótájékoztatón az ATV kérdést tett fel az üggyel kapcsolatban, amelyre Novák válaszolt is, de az általa elmondottakból továbbra sem jutottunk közelebb ahhoz, miért döntött a kegyelemről.
„Undorodom a pedofíliától, az egyik leggusztustalanabb, legsúlyosabb bűncselekménynek tartom. Az én elnökségem alatt nem volt, és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak, ez így volt ebben az esetben is” – mondta Novák nagyjából elismételve azt a választ, amelyet a Sándor-palota küldött a magyar sajtónak a botrány kirobbanása napján. Mindebből, miszerint „pedofiloknak nincs és nem is lesz kegyelem” az is következhet, hogy a pedofilok ügyeit eltussolóknak viszont van kegyelem – írtuk akkor.
Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!
Már előfizetőnk vagy?
Az elemző elemzett.
Márciusban hat év fegyházra ítélték terrorizmus miatt.
Válaszolt a köztársasági elnök hivatala, de azt nem mondják meg, miért adott kegyelmet a bicskei pedofil-ügyet eltussolni próbáló férfinak.
Budaházy György nincs köztük.
A molesztálásokat eltussolni próbáló egykori igazgatóhelyettes a pápalátogatás ürügyén jöhetett ki a börtönből.
Nem adott egyenes választ arra, hogy megbánta-e a kegyelmi kérvény aláírását, illetve hogy megfordult-e a fejében a lemondás.