Arató András: Találhattam volna szerencsésebb hasonlatot

Média
február 13., 13:39
Arató András, a Klubrádió elnöke a rádióadó logójával 2021-ben
photo_camera Arató András, a Klubrádió elnöke a rádióadó logójával Fotó: Kisbenedek Attila/AFP

„Találhattam volna szerencsésebb hasonlatot” – mondta a 444-nek Arató András, a Klubrádió elnök-vezérigazgatója a klubradio.hu-n két napja közölt publicisztikájáról, aminek a témája Novák Katalin és Varga Judit lemondása volt.

(A cikket kedden délelőtt eltüntették a weboldalról, de az archivált változata itt elolvasható teljes egészében.)

A széles körű felháborodást keltő írásnak először az volt a címe, hogy „Kurvák cseréje”, amit Arató elmondása szerint „pár perc” után a „Bútorok cseréje” címre változtattak. Az első cím „kis figyelmetlenség” következtében került ki egyáltalán, mivel a szerző állítása szerint már korábban kitalálta a második verziót.

Amikor megkérdeztem tőle, hogy a címtől függetlenül jó ötletnek gondolja-e, hogy eleve szó szerint tárgyiasítva, bútordarabokként írt két női politikusról, Arató azt kezdte fejtegetni, hogy a pótcselekvés érzékeltetésére létező, elfogadott mondás a „lecserélni a bútort”. Márpedig a „két nő” szerinte a „bútor kategóriában” vett részt a magyar közéletben.

Arató a kedden délelőtt a Klubrádió oldaláról eltüntetett cikkben még csak nem is egyszerű, hanem nyilvánosházban használt bútorokként, illetve konkrétan prostituáltakként is említette Novákot és Vargát, például itt:

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!