Lassan a kétkedők is kénytelenek elfogadni: ismét Biden és Trump csap össze az amerikai elnökválasztáson

külföld
március 06., 16:33
  • Donald Trump és Joe Biden is letarolta a Szuperkeddet: az előválasztási szezon legkomolyabb megméretésén Trump 15-ből 14 államban győzött fölényesen, Biden pedig minden államot begyűjtött.

  • Nikki Haley egyedül Vermontban tudott nyerni, így – bár nem állt be Trump mögé – visszalépett az elnökjelöltségtől. Ezzel véglegessé vált, hogy 2016 és 2020 után idén is Donald Trump indul a republikánusoknál, azaz uralma a párt fölött megingathatatlannak látszik.

  • Bár Biden újraindulásával kapcsolatban a demokraták is fogalmaznak meg kételyeket, az előválasztásokon ezek nem kerülnek felszínre. Ha váratlan drámai fejlemény nem következik be, akkor jön a Trump–Biden-visszavágó, amiben jelenleg Trump valamivel jobban áll. A választás viszont még messze van, és a tegnapi eredményekből messzemenő következtetéseket még nem lehet levonni az őszre.

  • Három tanulság a szuperkeddet követően.

Haley-nek nem volt esélye Trump ellen, de vélhetően ezt már régebb óta tudta

Nem lőttünk nagyon mellé januárban, amikor arról írtunk, hogy vélhetően a New Hampshire-i előválasztás volt Nikki Haley korábbi dél-karolinai kormányzó legjobb esélye, hogy megszorítsa Donald Trumpot a republikánus elnökjelöltségért folyó versenyben. Az azóta lezajlott 22 küzdelemből 20-at Trump magabiztosan megnyert, a szuperkedd 15 államából 14-ben tarolt. Haley ugyan győzött a valójában nagyon kevés republikánus választót megmozgató washingtoni előválasztáson (a fővárosban, nem az államban), és kisebb meglepetésre felülkerekedett Vermontban is, de ezek inkább a kivételt erősítő szabályok voltak, így nem meglepő, hogy kiszállt a kampányból.

Nikki Haley távozik a színpadról, miután bejelentette a kampánya végét
photo_camera Nikki Haley távozik a színpadról, miután bejelentette a kampánya végét Fotó: ANNA MONEYMAKER/Getty Images via AFP

Ahhoz ugyanis, hogy Haley-nek esélye legyen egy államban, bizonyos körülmények szerencsés egybeesésére volt szükség: eleve jóval Trump-szkeptikusabb államokról van szó, ahol a diplomások aránya az átlagnál nagyobb a választók között, ráadásul ezek „nyitott” előválasztások, ahol a regisztrált republikánusokon kívül függetlenek vagy akár demokraták is részt vehettek. A Bernie Sanderst rendre nagy többséggel a szenátusba szavazó Vermont e tekintetben hasonlít a szomszédos New Hampshire-re, sőt még extrémebb is a választói összetétele, ellenben Trump fölénye megkérdőjelezhetetlen volt azokban az államokban, ahol a szavazók jobban reprezentálták a republikánus bázist. Nyilván egy párt elnökjelöltségét nem lehet a saját támogatói ellenében megszerezni, így Haley próbálkozása eleve kudarcra volt ítélve.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.