Egy forintot sem kapnak a recski sárlavina károsultjai az Orbán Viktor által beígért 500 millióból

belföld
március 22., 11:37

Mégsem kerül Recskre az a félmilliárd forint, amelyet egy Orbán Viktor jegyezte kormányhatározat különített el a tavaly nyári sárlavina károsultjainak, derítette ki a 24.hu. Pár napja már a polgármester, Nagy Sándor is utalt erre az ATV reggeli műsorában, amikor azt mondta, az 500 milliós támogatás okafogyottá vált, ezért már nem is számolnak vele.

A tavaly június közepén történt iszapömlést az okozta, hogy a helyi bányából kitermelt föld egy heves zivatar következtében a házakra zúdult. A helyieket ki kellett telepíteni, volt, aki csak a sportcsarnokba tudott menni. Június végén aztán újabb sárlavina zúdult az épületekre. Az ügy érdekessége, hogy a bányát az az Andezit-Bau Bányászati Kft. üzemelteti, aminek egyik tulajdonosa Kósa Lajos ügyvédje, Fiák István, akinek még a Fidesz alelnökét behülyítő örökösnővel is volt közös cége, de korábban Kósa feleségével is üzletelt.

Az ügyet egy hosszú riportban és egy videóban is feldolgoztuk:

link Forrás

A sárlavina után egy hónappal a kormány 500 millió forint többletforrást különített el a június 8-án „rendkívüli időjárási körülmény következtében” károsodott recski lakóingatlanok lakóinak elhelyezésére. Ebből a pénzből azonban egy forintot sem láttak azóta az ott lakók.

A polgármester szavairól bővebb kifejtést kért a 24.hu, Nagy pedig válaszolt is. Azt mondta, az Orbán Viktor által kiszignózott 500 milliós támogatást „csak úgy nem adják oda, ahhoz kellett volna a Belügyminisztérium támogatói okirata is. Ez viszont nem született meg.”

„A sárlavina által érintett recski ingatlanokat több szakértő is felmérte, jöttek az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, illetve a Heves Vármegyei Kormányhivatal részéről is a Belügyminisztérium felkérésére, de ezek a vizsgálatok mind azt támasztották alá, hogy a házak statikailag nem sérültek meg. Nekem mondták is már akkor a szakértők, hogy erre nem fognak 500 milliót adni, higgyem el nekik. Mert ha erre adnának félmilliárdot, akkor nem lenne megállás, a nagyobb viharkárokat is mind a kormánynak kellene fizetnie. Így aztán a lakók visszaköltözéséhez elég volt egy takarítás, mert az ingatlanok nem váltak életveszélyessé” – mondta a lapnak a polgármester.

A recski Hunyadi út elöntött házai és a föléjük magasodó andezitbánya
photo_camera A recski Hunyadi út elöntött házai és a föléjük magasodó andezitbánya Fotó: Németh Dániel/444

A Belügyminisztérium nem cáfolta a polgármester szavait, az MR Lakásalapnál pedig (ők kezelték volna a kártérítéses pénzeket) helytállónak nevezték, amit a faluvezető mondott. A 24 megkérdezett lakókat is. Egyikük elmondta, hogy többen kérdezik tőlük, vettek-e már új házat a miniszterelnök által kiutalt 500 millióból, „ pedig nemhogy nem kaptunk mi eddig abból semmit, de nem is látszik, hogy kapunk-e valaha, mert az az igazság, hogy még emberszámba sem vesznek minket”.

A 24.hu cikke megjegyzi, hogy Kósa ügyvédjének cége nagyon jól teljesített a katasztrófa ellenére. Fiák István Andezit Bau nevű vállalkozása tavaly nyár végén kft.-ből zrt.-vé alakult át. Ugyanakkor az átalakulás előtti, 2023. január 1-jétől szeptember 21-éig tartó időszakra vonatkozó beszámolója már elérhető. E szerint a bányacég a csonka 2023-as évben 89,5 milliós nyereséget produkált. Az is kiderült, hogy 2022-höz képest a cég kötelezettségei 360 millióról 853 millió forintra nőttek: magyarán félmilliárdnyi tartozást halmoztak fel ebben az évben. Az eszközállomány mindeközben 360 millióról 1,16 milliárdra nőtt.