Jó reggelt! Ha politológus lennék, kanyaríthatnék ide egy helyes kis elemzést arról, hogy a pártok tegnapi mozgásai hogyan rajzolták ki a hivatalosan szombaton induló önkormányzati és EP-kampányuk irányait. De hát én csak egy hírlevél vagyok, úgyhogy inkább ajánlok gyorsan 4 cikket:
Gyurcsány Ferenc ma azzal vétette észre magát, hogy a nevét nem említve kritizálta Magyar Pétert. Ehhez képest Magyar közzétette a pályázati úton kiválasztott uniós képviselőjelöltjei - mindenképpen figyelemre méltó - listáját, amelynek sorrendjét online szavazással határozhatja meg a nagyérdemű, továbbá elindította országjáró körútját.
Ott voltunk Békésben, ahol 2010-ben Gyurcsány zászlót bontott és ami Novák Katalin államfői karrierjének utolsó állomása volt. Magyar itt jelentette be június 8-ai kampányzáróját és azt, hogy május eleji rendezvénye Debrecenben lesz. Félelem a végeken, szelfiparádé és a parizer, aminek mindig ugyanolyan az íze.
A Fidesz főpolgármester-jelöltjének kampányában egyformán fontos szerepet kaphat a női mivolta és a gyurcsányozás. A fideszes kemény mag szigorúan védett rendezvényén bemutatta hétpontos tervét arról, mit változtatna Budapesten.
Miközben bejelentették, hogy 45 és 65 méteres toronyházakat építenek az Újpesti-öböl partjára, a VIII. kerület az önkormányzati lakások állami kisajátítása ellen tüntettek. A lényeg már megvan: Mészáros Lőrinc 33 milliárdért építheti a bérlakások helyére a Közszolgálati Egyetem új campusát.
Szily László publit írt róla, hogy senkibe sem lett belefojtva a szó, sőt az illetékes idióták sikeresen meg is sokszorozták az egyébként jellemzően szörnyű dolgokat hangoztatók hangját. De ami Orbánék rendezvényével történt Belgiumban, az pont annyira megengedhetetlen, mintha betiltották volna azt. Cseh Katalin szerint sem volt jó döntés, hogy leállították a brüsszeli szélsőjobboldali konferenciát. Orbán szerint az EU vezetői kudarcot vallottak, ezért le kell őket váltani.
Amúgy az ő részvételével zajlik épp az uniós állam- és kormányfők EP-választás előtti utolsó csúcstalálkozója. Bár gazdasági témájúnak tervezték, a külpolitika dominálja a napirendet. A magyarok 70 százaléka szavazna az európai választásokon, de csak 46 százalékuknak van pozitív képe az EU-ról. A kormány egyébként nem tervez ünnepséget az uniós csatlakozás huszadik évfordulójára.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium elé vonultak a felsőoktatási dolgozók, hogy a pénzükről tárgyaljanak. Hankó Balázs most már tisztábban látja, hogy mennyit keresnek az oktatók, és egyetértett abban, hogy bérfejlesztésre van szükség.
Egyre kevesebbet tankol a magyar, és augusztus után megint többe fog kerüli a benzin, mint a dízel.
Négy másik független szerkesztőséggel, elég menő partnerekkel együtt foglalkozunk a jövőben a közép-európai biztonság kérdéseivel. Az európai média szempontjából a berlini fal leomlása óta a legfontosabb esemény Oroszország Ukrajna ellen indított inváziója, de nem csak erről lesz szó.
Közben a Kaukázusban: Grúziában megszavazták az orosznak csúfolt külföldiügynök-törvényt, és az Eb-re az életben először kijutó grúz futballisták saját kormányukra támadtak. Oroszország kivonul Hegyi-Karabahból.
Hírleveleinkre itt tudnak feliratkozni.
A Nemzeti Választási Iroda ismét beüzemeli az online ajánlás-ellenőrző szolgáltatását.
Ott, ahol 2010-ben Gyurcsány zászlót bontott és ami Novák Katalin államfői karrierjének utolsó állomása volt. Bejelentette június 8-ai kampányzáróját és azt, hogy május eleji rendezvénye Debrecenben lesz. Félelem a végeken, szelfiparádé és a parizer, aminek mindig ugyanolyan az íze.
A Fidesz főpolgármester-jelöltjének kampányában egyformán fontos szerepet kaphat a női mivolta és a gyurcsányozás. Szentkirályi Alexandra hétpontos tervben szedte össze, mit változtatna Budapesten.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium elé vonultak, hogy a pénzükről tárgyaljanak. Hankó Balázs most már tisztábban látja, hogy mennyit keresnek az oktatók, és egyetértett abban, hogy bérfejlesztésre van szükség.
Magyar Péter nevének említése nélkül.
Pályázat útján választották ki a 6 nőt és 4 férfit, rajtuk kívül maga Magyar, illetve Tarr Zoltán lelkész szerepelnek a párt EP-listáján. A jelöltek többsége külföldön él vagy élt korábban.
Az utóbbi évek legnagyobb budapesti ingatlanfejlesztése kezdődik Újpesten.
Az állami kisajátítás ellen tiltakoztak a VIII. kerületben.
Hét szint, 24 ezer négyzetméter.
Senkibe sem lett belefojtva a szó, sőt az illetékes idióták sikeresen meg is sokszorozták az egyébként jellemzően szörnyű dolgokat hangoztatók hangját. De ez pont annyira megengedhetetlen, mintha betiltották volna azt.
„Európának jobbnak kell lennie ennél” – írta.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Európa progresszív liberális óceánjában jelenleg Magyarország a különbözőség szigete.
Iránról, Izraelről, Gázáról és Ukrajnáról tárgyalnak az uniós állam- és kormányfők az EP-választás előtti utolsó csúcstalálkozójukon. De az uniós gazdaság versenyképessége is szóba kerül majd.
A hazai „közvéleményt” a közegészségügy, a gazdasági támogatások és az energiaállátás biztonsága érdekli a legjobban - míg más országokban Ukrajna orosz inváziója volt a legégetőbb kérdés az Eurobarometer friss felmérésén.
Pedig a féléves magyar EU-elnökség is közeleg.
Porcukorból.
És közben igényesebbek is lettünk.
Jelentősen változnak péntektől az üzemanyagárak.
Négy másik független szerkesztőséggel együtt foglalkozunk a közép-európai biztonság kérdéseivel.
Az Orbán Viktort példaképnek tekintő vezető kormánypárt, a Grúz Álom egyszerre akar közeledni az EU-hoz, a NATO-hoz és Oroszországhoz.
Sorra állnak ki Európa mellett, miután a parlament az orosz mintára készült külföldiügynök-törvényről szavaztak.
2025-ig kellett volna ott lenniük a békefenntartóknak, akiknek asszisztálása mellett foglalta vissza a területet Azerbajdzsán Örményországtól.