Orbán Facebook-oldalán is élőben adják a műsort
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Az ünnepi műsort két vers mixével (Ady Krónikás ének 1918-ból és Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra) adják meg a borongós alaphangot a színpadon, szomorú zenével kísérve. Gyerekhangok sikítják, hogy béke és nem akarunk háborút, de a felnőttek mérgesen kiabálnak, egy katona pedig rosszul érzi magát. Valami teljesen új szintje politikai rendezvénynek, Orbán Viktor is élőzi, 910-en nézik ott. A kétségbeesett Elég! kiáltásra mindenki egyetértően tud csak bólogatni.
(Személyes megjegyezés, azonnal leszavazok bárkire, csak érjen végre véget ér ez a műsor.)
Hamarosan beszél Orbán Viktor. A HírTV-s műsorvezető hangolja a közönséget, arról beszél, nem akarnak háborút, az európai vezetők viszont háborúra készülnek. „Ezt meg kell állítani, együtt sikerülni fog.”
A Himnuszt éneklik el, majd a Nemzeti Színház művészei adnak műsort, az előadásban gyerekek is szerepelnek.
A Medián országos mérése szerint a választani tudók között
Az egy hónappal korábbi méréshez képest a Fidesz a Tisza Párt erősödött.
Tudósítóink szerint fenomenális lejátszási listával szórakoztatják az Orbán Viktorra várakozó tömeget. Volt már:
Nem érti G. Fodor Gábor, a kormányközeli XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója, hogy miért beszélnek elemzők annyit arról, hogy egy 46 százalék körüli eredmény bukás lenne a Fidesz számára.
A HírTV-ben azt mondta, „14 év kormányzás után mutassanak egy pártot, ami 46 százalékon teljesít". G. Fodor szerint „az emberek nem hülyék, két lábbal állnak a földön."
Az Orbán beszéde előtt tartott beszélgetésben az hangzott el, több százezren vannak a Békemeneten. Az egymilliót nem merték bemondani. (Egyelőre.)
„Hiába a közpénz százmilliókból folytatott kampány, az adófizetői pénzből finanszírozott buszok és a menet, szűk útvonalra tereléssel való megnyújtása, az már most látszik, hogy ez minden idők legkisebb érdeklődést kiváltó »béke« menete” - posztolta a Partizánból kijövet Magyar Péter. Szerinte „mára már a fideszes szavazók jelentős része sem adja az arcát egy olyan hatalmi arroganciához, amely hazánkat az Unió második legszegényebb és egyben legkorruptabb tagállamává tette. A magyar emberek többsége nem vállal közösséget egy olyan állampárttal, amelynek vezetői még bocsánatot sem kérnek az eddigi legsúlyosabb pedofil bűncselekmények áldozataitól”. Aztán azzal zárja, hogy „a magyar emberek nem támogatják a hatalmi elit által mesterségesen ásott árkok további mélyítését, hanem pont azt várják el, hogy a közéletet a béke és egymás tisztelete irányítsa, ami segíthetne abban, hogy hazánk egy élhető, fejlődő országgá váljon”.
Ez a legnagyobb európai Békemenet. A békehungarikum talán világszinten is a legnagyobb.
Helyszíni tudósítónk szerint már most is csepereg az eső, de az idokep.hu előrejelzése szerint a zivatar, ami miatt citromságra riasztást adtak ki, pont délután 3-ra, vagyis Orbán Viktor margitszigeti beszédére érkezhet meg.
Közben a színpadnál megy a hangpróba, Orbán háromtól beszél.
A Hír Tv békemenetet követő műsorában G. Fodor Gábor, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója már arról beszélt, hogy
több százezren vannak a meneten.
Szerinte ez óriási politikai teljesítmény, mert 14 év kormányzás után, ez nem adódik csak úgy magától.
- skandálja a vonuló tömeg Magyar Péter TISZA pártjára utalva, aki maga is gyakran mondja azt kampánybeszédeiben, hogy árad a Tisza.
A tömeg most kanyarodott fel a Margit hídra, a hangulat fokozódik, már a Kossuth-nótát éneklik, jelentették kollégáink a helyszínről.