Tá titi titi, tá titi titi, dübörögött a fejemben jóval a Magyar Péter által tartott kampányzáró tüntetésről hazafelé menet, és nem voltam egyedül. A nagyjából 40-55 ezres tömeg a meleg ellenére láthatóan jól rezonált a közel három órás műsorral, újra meg újra felzúgott az „árad a Tisza” rigmus, amelyet erőteljes dobverés kísért.

A műsor leginkább a középiskolai évzárós műsorokra emlékeztetett. Fehéringes, fehérpólós fiatalok és idősebbek tömege állt a tűző napsütésben, olykor vizet löttyintve a nyakukba, miközben a színpadról hol egy Ady-, hol egy József Attila-vers szólalt meg, de voltak népdalok is (Tavaszi szél, Kis kece lányom), és még Puccini egy áriája is végigszállt a Hősök tere felett – Jordán Tamás Szókratész védőbeszédének előadásáról sem szabad megfeledkeznünk. A tömeg pedig tapsolt, füttyögött, együtt szavalt és énekelt – ha épp futotta rá az erejéből, ugyanis közel tízpercenként valakihez orvost kellett hívni.

Ha mozgósításban nem is, árusokban mindenképp sikerült lepipálni a Fidesz múltheti Békemenetét. Limonádés, pereces és réteses, valamint magyar zászlós pultból Tiszát lehetett volna rekeszteni, de látványosan sokan gyűjtöttek adatokat a párt aktivistái is (elmondásuk szerint hírlevelekhez). A pultok nagyja az Andrássyn foglalt helyet, ahol a Hősök terétől a Kodály köröndig keresztutcánként egy-egy hangszórós kivetítőt is felállítottak. Ez alapján feltehetőleg nagyobb tömegre számítottak, ugyanis a harmadik kivetítőnél már alig-alig lézengtek a tüntetők.

Magyar Péter beszédét külön cikkben foglaltuk össze: sok olyan ígéretet tett, amelyeket lényegében csak kormányra kerülve lehetne beváltani. Ez a hallgatóságot nem igazán zavarta, hiszen szinte minden ötödik mondatát megtapsolták. Az is igaz, hogy szinte minden ötödik mondata egy-egy Petőfi-idézet volt, amit a közönség maga fejezett be – de a Hősök tere szobrainak elemzése is sikereket aratott.

Arról, hogy miért lehettek az előző budapesti megmozdulásokhoz képest kevesebben, az általam kérdezettek a következő okokat sorolták:

• Meleg volt, lehetett volna később kezdeni.
• A kampányhajrára elfogyott a lendület.
• Az emberek most már több értelmét látják annak, hogy a szavazóurnáknál demonstráljanak.
• A csodavárásnak vége, a csoda épp most történik.
• Aki másnap szavazni akar és vidéki, az ma már nem fog eljönni Budapestre.

Egyébként sokan nagyon meglepődtek, hogy ennyien eljöttek, és a legtöbben elégedettek voltak a fellépőkkel is – bár Tarr Zoltánon kívül nem nagyon ismerték a párt jelöltjeit. Többen kifejezetten örültek, hogy Magyar végre azokat a kampányígéreteket sulykolta, amelyeknek egy része egyébként a Fideszhez köthetők, mint a háború vagy béke, illetve a gazdasági migránsok kérdése – hogy a nyugat és kelet közötti kapocs toposzát ne is említsem.

Hogy Petőfi Sándor vagy Ady Endre volt-e a legtöbbet emlegetett Nemzeti Nagy, nem merném megtippelni, mindenesetre Nagy Ervin a népi-urbánus vita lezárását is megígérte. Ennek megoldása szerinte az, hogy míg a népi kultúra adja a zamatot, addig az urbánus az, amely egyetemessé tesz, így jöhet létre a nagy kultúra. Azt meg kell adni, hogy Magyar tüntetésein mára már megszokott, hogy olyanok is magyar zászlót lengettek, akik korábban bevallottan nem érezték ennek se szükségét, se lehetőségét egy politikai rendezvényen.