Cser-Palkovics: A választást alapvetően megnyertük, de nem hibátlan teljesítmény volt

POLITIKA
június 13., 09:29
  • Cser-Palkovics András megfejtette, miért vesztett a Fidesz Szolnokon és Hódmezővásárhelyen. Mindkettő olyan ok, amin változtatni kellene.
  • Baranyi levezette, miért érdeke a Fidesznek, hogy ne szorongassa az önkormányzatokat.
  • Pikó András nem ilyen optimista, szerinte a kormány inkább azt bizonyítaná, nélkülük nem lehet boldogulni.
  • Soproni Tamás attól tart, „kisparlamentet játszik majd a Fővárosi Közgyűlésben 25 random arc”.

Érdekes pletykát hallott Pikó András újraválasztott józsefvárosi polgármester: állítólag a Mi Hazánk javaslatára ismét belenyúlnának a fővárosra vonatkozó szabályokba, és előírnák, hogy a főpolgármesternek csak három helyettese lehet. Ez nehéz helyzetbe hozná Karácsonyt, hiszen ezzel megakadályoznák, hogy szabadon ajánljon posztokat a reménybeli koalíciós partnereknek.

A másik amit hallott, hogy arra az átmeneti időszakra, míg nem lépnek hivatalba a most megválasztott polgármesterek, a jelenlegiek ugyanolyan szabad kezet kapnak, mint a Covid alatt. Vagyis, a képviselőt-estület nélkül dönthetnek. „Abból azért durva dolgok lehetnek.”

Pikó erről a Lakmusz, a Political Capital és a Mérték Médiaelemző Műhely konferenciáján beszélt. (Magabiztosan várta a választást, mert a „polgármesternek lenni” panelbeszélgetésre jóval a voksolás előtt elfogadta a meghívást, ahogy Baranyi Krisztina, Soproni Tamás és Cser-Palkovics András is.)

Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester ezt a pletykát nem kommentálta, de egy kérdése válaszolva arról beszélt, nem tart attól, hogy a távozó polgármesterek az átmeneti időszakban kiköltekeznek, üres kasszát hagynak maguk után, vagy nem foglalkoznak a problémákkal. Egy-két kivétel előfordulhat, de „az önkormányzatiságnak nem tenne jót, ha a következő hónapok erről szólnának.” Ettől Soproni Tamás terézvárosi polgármester sem tart.

Cser-Palkovics inkább abban lát veszélyt, hogy megint vannak olyan városok (Győr és Pécs), ahol a polgármester és a közgyűlési többség nem azonos oldalon áll. Az előző ciklusban is több ilyen példa volt, és az a helyi közösségekre nem gyakorolt jó hatást.

„Lehet arról beszélni, hogy le kell ülni egymással, de a valóság mást mutat.”

Abban eltérnek a vélemények, hogy mit tehet az önkormányzatokkal a kormány az új ciklusban.

Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester bizakodó, szerinte „a sanyargatásnak vége.” Úgy gondolja, a Fidesznek azért nem érdeke a további pénzelvonás, mert vidéken érzékelhetően csökkent a támogatottsága.

photo_camera Fotó: Political Capital

Márpedig az, hogy mennyien mennek szavazni rájuk, az önkormányzatokban fizetett kádereken is múlik.

„A Fidesz hűbérrendszerben éri el a szavazókat, és ha nem akarja, hogy tovább apadjon a támogatottsága, ezt a hálózatot fenn kell tartani, fizetni kell, hiszen senki sem dolgozik ingyen.”Emiatt a Fidesz még növelheti is a forrásokat. Pikó András nem ilyen optimista. Azzal egyetért, hogy a Fidesznek nem érdeke a saját - vagyis fideszes - önkormányzatoktól megvonnia normatív támogatást, de szerinte ügyesen le tudják válogatni azokat.

Pikó szerint a Fideszt idegesíti, hogy oldaltól függetlenül sikeres polgármesterek csatlakoznak le a köldökzsinórról, és bizonyítják be, hogy állami támogatás nélkül is lehet működni, így megpróbálják majd bizonyítani ennek ellenkezőjét.

Nagyobb mozgástér, nagyobb győzelem?

Cser-Palkovics András abban bízik, Baranyinak lesz igaza (vagyis vége a sanyargatásnak), majd arról beszélt, bizonyos dolgokon változtatni kellene a kormányoldalnak.

„A választást alapvetően megnyertük sok területen, de ez nem azt jelenti, hogy hibátlan teljesítmény volt. És nem önmagában a választás nem volt hibátlan teljesítmény, hanem az ehhez vezető úton voltak objektív és nem objektív problémák, amiket érdemes átgondolni.”A megyei városok közül többet nyertek vissza, mint amennyit vesztettek, de azért feltette a “költői kérdést”, hogy ezek közül megnyertek volna-e minden nagyvárost akkor, ha mondjuk Miskolcon a “lecsatlakozást engedik”, és ott Veres Pál indult volna.

Az ellenpélda Győr, amit szerinte meg lehetett volna nyerni, ha „néhány dolog nálunk történik máshogy”.

„Önmagában az, hogy hány polgármestert meg vármegyét nyertünk, még nem jelenti azt, hogy minden rendben van, vagy semmi sincs rendben, attól függően, hogy nyertünk vagy vesztettünk valahol.”

Azt is értékelni kell, hogy hány százalékkal nyertek. Arra, hogy min kellene változtatni, több példát is felhozott.

Úgy gondolja, Szolnokot megtarthatták volna, ha van helyi forrás, amiből a közösség számára fontos fejlesztést meg tudtak volna valósítani. Csakhogy Szolnokon nem volt, mert gazdasága, iparszerkezete nem olyan erős, mint mondjuk Székesfehérváré, ennek ellenére még mindig fizet szolidaritási hozzájárulást.

photo_camera Fotó: Political Capital

Ez az egyik, amin el kell gondolkodni. A másik, hogy Cser-Palkovics szerint nem történhet meg, hogy „ha vita van egy országgyűlési képviselő és egy polgármester között, akkor Hódmezővásárhely ne kapja meg azokat a forrásokat, amiket Szeged is megkapott üzemeltetési kiegészítő forrásként.”

Ha mégis előfordul, akkor az fog történni, amit most vasárnap, hogy a helyi erős közösség - ha egyetért a polgármesterrel, ha nem, - azt mondja, ezt nem lehet megtenni a várossal - folytatta Cser-Palkovics.

Vasárnap az országos politikában két éve megbukó Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen 55 százalékkal nyert, míg a fideszes Grezsa István 38 százalékot ért el. A térség országgyűlési képviselője Lázár János.

Cser-Palkovics azt mondta, az ilyen stílusbeli és tartalmi kérdéseken kellene változtatni, hogy néhány hónap múlva azt mondhassák, levontak bizonyos következtetéseket.

„25 random arc”

De térjünk vissza a fővárosra. A három fővárosi polgármester közül csak Baranyi Krisztina ül be a Fővárosi Közgyűlésbe (ő a bejutó MKKP listát vezette), Soproni és Pikó nem. (Soproni a Momentum listájával együtt esett ki.*) Miután Karácsony Gergelynek nincs többsége - nem hogy stabil, de semmilyen -, kiszámíthatatlan, mi jön a városvezetésben. Bár ő a Telexnek azt mondta, megoldja, mert fekete öves együttműködőnek tartja magát, a polgármesterek azért aggódnak.

photo_camera László Róbert, a PC elemzője kérdez Fotó: Political Capital

Soproni Tamás azt mondta, kétségbe van esve az új rendszer miatt, hiszen a Fideszben fidelitasosokra cserélték a polgármestereket, arról pedig „gőze sincs”, mit akar a Tisza Párt, Magyar Péter rövid Facebook-posztja nem győzte meg.

„Beül 25 random arc, és kisparlamentet fognak játszani. Azt nézik, hogy mennyire szívathatják meg Karácsonyt, vagy tehetnek be neki. Szörnyű lesz, ez nem Budapestről szól majd.”

Baranyi Krisztina még ennél is sötétebben látja a helyzetet. Arról beszélt, a 2026-os választásra készülő Magyar Péter Orbán Viktor hatalma ellen folytat pártpolitikát, és ezt a stílust adhatja elő a közgyűlésben is.

Szerinte Magyar meghatározó erőként nem lesz egyedül abban, hogy megbuktassa Karácsonyt és feloszlassa a közgyűlést (ehhez az új szabályok értelmében négyötödös többség kell, vagyis 27 képviselő, amihez a Fidesz, a Tisza és Vitézyék kevesen vannak).

Baranyi tart attól, hogy működésképtelenné válik a közgyűlés, és olyan emberek felelősségére kell majd apellálni, akikről nem tudnak semmit. „Még kép sincs róluk a választási iroda oldalán.”

Sok vitája volt a fideszes polgármesterekkel, de ők legalább értettek a városhoz, így viszont nehéz lesz befolyásolni azt a politikai turbulenciát, ami meghatározza a fővárosi közgyűlés működését. „Szorongok ettől” - mondta Baranyi.

Cser-Palkovics András a fővárosi helyzetet nem kommentálta, annyit jegyzett meg, önmagában nem baj, ha vannak bent fiatalok, a kérdés az, hogy mennyi. Nem tartja szerencsésnek, hogy egyszerre tartották meg a két választást, hiszen mindkettő másról szól. Az viszont szerinte látszott, hogy az emberek tudnak különbséget tenni, és ennek szintén van egy üzenete.

Egy bónusz a végére: Cser-Palkovics elárulta, azért nincs a neve mellett a KDNP logója is, mert

„valós politikai szervezetek és közösségek jelennek meg mindenhol. És most a városról beszéltem természetesen.”A többiek remekül szórakoztak:

link Forrás

Címlapi kép: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

*A cikket javítuttuk, Pikó András nem szerepelt a Momentum listáján.